Százezres rés tátong a hazai gépjárművek és a kötelező biztosítások száma között. Jó hír ugyanakkor, hogy akik fizetnek – fegyelmezettek.

Polarizálta a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítások piacát a tavaly év végi nagy átrendeződés. Egyrészt jelentősen javult a fizetési fegyelmet, másfelől továbbra is százezernél több autó fut a magyar utakon érvényes biztosítás nélkül. A fizetési fegyelemre vonatkozó adatokat a Belügyminisztérium hozta nyilvánosságra. Ezek kapcsán szakemberek úgy vélekedtek, hogy évek óta nem volt olyan jó a fizetési fegyelem a 3,8 millió gépkocsi-tulajdonos körében, mint manapság. Ez jelentős részben a BM központi adatbázisának és a következetes szankcionálásnak köszönhető.

Az autótulajdonosok fizetési kedvét nyilván a tavaly év végi biztosítóváltás is növelte, hiszen sokan úgy voltak vele: a kedvezőbb tarifát szívesebben befizetik. A biztosítók adatai szerint közel 300 ezren vitték át másik társasághoz kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat. A tarifák közti jelentékeny különbségek az autótulajdonosok 8,3 százalékát késztették váltásra. Ugyanakkor észre kell venni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összesített adatai szerint a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítással foglalkozó 11 biztosító társaság összesen 3,6 millió szerződést kezel, miközben a BM 3,8 millió gépjármű-tulajdonost tart nyilván.

A kötelező biztosítás megkötését, illetőleg befizetését elmulasztókat először figyelmeztetik. A szűrésre a Belügyminisztérium Központi Hivatalának központi nyilvántartása nyújt lehetőséget. A tapasztalatok szerint általában a felszólításokat követően a tulajdonosok kifizetik hátralékaikat. Elenyésző azoknak az autósoknak a száma, akiknek a hatóságok kivonják a forgalomból a járművét. Tavalyelőtt a szerződés nélkül autózók 7-8 százalékának kellett kivonni a forgalomból a járművét, tavaly ez az arány alig haladta meg a 4 százalékot.