“Mindenki szüntesse meg minden színlelt vállalkozói szerződését legkésőbb június 30-ig, s azt jelentse be az APEH-nek” – ajánlja a Magyar Hírlapban Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének alelnöke. “Így a múltra nézve egyszer és mindenkorra bűnbocsánatot nyernek” – érvel az adószakértő.

Ami nem kis dolog, hiszen az adóhatóság öt évre visszamenőleg behajthatja a megspórolt adókat és járulékokat, ráadásul tetemes adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabhat. Az a vállalkozás azonban, amely június 30-áig munkaviszonnyá alakítja vagy megszünteti a “bűnös” jogviszonyokat, és erről július 30-áig beszámol az adóhatóságnak, minden következmény alól mentesül. S hogy a határidőket komolyan kell venniük a cégeknek, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az APEH már beharangozta: a második fél évtől kezdve ezek a jogviszonyok az ellenőrzések középpontjában lesznek.

Szűcs László munkajogász tapasztalatai szerint a vállalkozások nagy része még nem döntötte el, mitévő legyen. A szakember azonban nem számít arra, hogy a cégek tömegesen át fogják alakítani a kifogásolt jogviszonyokat a megadott határidőig. Elsősorban azokat a szerződéseket fogják bejelenteni az adóhatóságnak, amelyek amúgy is lejárnak – mondja az ügyvéd. A vállalkozások vonakodását elsősorban azzal magyarázzák a szakértők, hogy a határidő lejárta után nem szűnik meg egy csapásra az a gazdasági kényszer, amely a színlelt szerződések tömegét létrehozta, hiszen nem csökkentek a foglalkoztatás magas közterhei.