A szakmunka külföldre telepítését csak az USA vízumpolitikájának, kereskedelmi politikájának és az adótörvények megváltoztatásával lehet lelassítani, de még így sem lehet teljesen megállítani, bár “nem is mondjuk, hogy teljesen meg kellene állítani”, mondja Christopher Dodd demokrata szenátor, a külföldi kiszervezés nagy ellenzője.

Dodd szenátort igazából a trend ereje aggasztja, ezért úgy véli, hogy “valami erőfeszítést tennünk kell, hogy megpróbáljuk lefékezni”. A szenátor nemrég törvénytervezetet nyújtott be az amerikai munka védelmében, amely megtiltaná a szövetségi pénzek felhasználását az offshore munka támogatásában. Tavaly pedig az ún. zöldkártya vízumok kiadásának visszaszorítását szorgalmazta egy másik törvényjavaslatában. Ebben a hónapban a szenátusi kisebbség vezetője, Tom Daschle nyújtott be törvénytervezetet, amely megkövetelné, hogy a tervezett elbocsátásokat három hónappal előre bejelentsék.

Dodd és társai kedden az amerikai sajtóklubban jelentették be, hogy Jobs and Trade Network néven ernyőszervezet alakult a nagy szakszervezetek és az utóbbi időben gombamód szaporodó civilszervezetek részvételével a kiszervezés elleni harc koordinálására. A 15 alapító szervezet – köztük az acélmunkás szakszervezet, a mérnök szakszervezet, és sok gyártó szakszervezet, melyeket a legjobban érint a kiszervezési trend – meg akarja menteni az országot a multinacionális cégek “kapzsi és hazafiatlan, etikátlan és rövidlátó” tetteitől. Meggyőződésük, hogy ha folyamatosan bombázzák a törvényhozást javaslataikkal, akkor az előbb-utóbb hatni fog az üzleti folyamatokra is.