Kalifornia és Új-Mexikó államok után immár New York állam egy településén is összeesketnek azonos nemű párokat, s ezzel megnyílt az első keleti parti front a homoszexuális házasságokkal kapcsolatos országos vitában.

A Manhattantől 130 kilométerre északra a Hudson-folyó völgyében fekvő, festői szépségű New Paltz egyetemi kisváros zöldpárti polgármestere, Jason West döntött úgy, hogy “hivatali esküjét megvalósítva” érvényt szerez az állam alkotmányának, amely egyenlő elbánást és egyenlő védelmet ígér minden polgárnak. West szerint New York állam családjogi törvénye semleges a házasulandók nemét illetően, így nincs jogszabályi akadálya az egynemű esküvőknek.

A fiatal polgármester elsőként két férfit, a 38 éves Billiam van Roestenberget és párját, a 39 éves Jeffrey McGowant adta össze a 6000 lelkes város anyakönyvvezetőjeként az összegyűlt ünneplő tömeg üdvrivalgása közepette. Az újdonsült házasok elmondták, hogy immár ők is normális embernek érzik magukat.

Jason West kijelentette, hogy Amerika ma egy nemzedék óta a legnagyobb polgárjogi mozgalom kibontakozásának tanúja. Szerinte a melegek házasságát ellenzők ugyanúgy gondolkodnak, mint azok, akik 40 évvel ezelőtt a buszok hátuljába akarták száműzni a feketéket.

New Paltz polgármestere már az első napon 21 azonos nemű párt adott össze, de a váratlanul megnyílt lehetőséggel sokkal többen kívántak élni, őket várólistára helyezték. A lavinát elindító San Fransiscóban két hét alatt több mint 3400 egynemű pár kötött házasságot. Nemrég Új-Mexikó egyik agrármegyéjében is elkezdtek kiadni házasságlevelet azonos neműeknek.

New York állam egyetlen nyíltan homoszexuális polgármestere, Plattsburgh republikánus párti első embere, Daniel Stewart közölte, hogy nem áll szándékában melegeket esketni, mert bár pártolja a törvények megváltoztatását, de nem azok megszegését.