A külügyminiszterek vasárnapi, zárt ajtók mögött folyó tárgyalásai minden eredmény nélkül értek véget, miután a tagállamoknak semmilyen előrelépést nem sikerült elérnie az EU 2007-től esedékes költségvetéséről szóló vitában.

A találkozó előtt Gordon Brown, brit pénzügyminiszter adta meg az alaphangot, amikor kijelentette: London nem fog hezitálni, hogy vétójogát használja, amennyiben a brit visszatérítést veszély fenyegeti. Az 1984 óta érvényben lévő visszatérítés tavaly 4,6 milliárd eurót hozott a britek konyhájára, a következő költségvetési időszakban azonban már majdnem 8 milliárd euróra növekedne. A britek azzal védekeznek, hogy Nagy Britannia még így is sokkal többet fizet be az EU kasszájába, mint a visszatérítést leginkább ellenző tagállamok (pl.: Olaszország és Spanyolország), amelyek közül némelyik ráadásul nem nettó befizető.

A négyórás találkozón több tagország is elégedetlenségének adott hangot a luxembourgi elnökség által kidolgozott javaslattervezettel kapcsolatban, amelynek célja a tárgyalások előremozdítása volt.

Olaszország, amely szerint az EU még mindig túl sokat költ a mezőgazdaságra, éles kritikával illette a brit visszatérítést. Spanyolország, Portugália és Írország leginkább a regionális támogatások, valamint a mezőgazdasági támogatások csökkentését ellenzi.

Franciaország és Írország nem szeretné, ha az EU abból a Közös Agrárpolitikai büdzséből fizetne mezőgazdasági támogatásokat Romániának és Bulgáriának, amelyet a 25 jelenlegi tagállamra terveztek.

Több tagország és az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso szerint is, az elnökségi javaslat a versenyképesség fejlesztésére irányuló célok megvalósításán spórol.

A költségvetésről szóló megállapodás felgyorsítása érdekében a jól bevált ír példát követve, a luxembourgi elnökség bilaterális tárgyalásokon próbál majd eredményt elérni június elején.

A jelenlegi költségvetés 2006 végén jár le. A külügyminiszterek hétfőn is folytatják a tárgyalásokat.