Szervezetet hoznak létre Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület elnevezéssel a gazdasági élet kiemelkedő szereplői, a hazai vezetéselméleti műhelyek szakértőinek közreműködésével. Megalakulásuk alkalmával nyilatkozva közölték: nemzetpolitikára, nem pártpolitikára vállalkoznak.

Gazdaságfejlesztő, képességfejlesztő és tanácsadó, továbbá szakmai érdekegyeztető, feltáró és érdekképviseleti tevékenységre vállalkozik a Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület (Gave). A szerveződés – tájékoztatták a Piac & Profitot – június 15. után kezdi meg működését hivatalosan is.

Az egyesület programjainak meghatározásánál és végrehajtásánál számít a gazdasági élet kiemelkedő szereplői, a hazai vezetéselméleti műhelyek szakértőinek közreműködésére. Éppen ezért szoros kapcsolatot kíván kiépíteni egyetemi tanszékekkel, gazdaságkutató intézetekkel, tudományos és szakmai köztestületekkel. Egyéni és jogi tagokra egyaránt számítanak, és azok elvárásait közvetítik a kormányzati szervek felé. Az egyesület feladatának tekinti a tájékoztatást, és azt, hogy az európai uniós pályázati lehetőségek eljussanak a cégekhez, ami jelenleg nem minden esetben történik meg.

A Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület elnökének, dr. Ütő Istvánnak az érvelése szerint a születőben lévő társaságban rengeteg tapasztalat, energia és tudás halmozódott fel. “Számunkra – idézzük az elnököt – szakmai politika létezik. Nemzetpolitika, nem pártpolitika”.

A Gave tizenöt alapító tagja 25-40 évet töltött magas beosztásban, és nem azért vágtak bele az egyesület felvállalta munkába, mert nem volt rájuk szükség a munkahelyünkön. “Mindenki sikeres a pályáján – fejtette ki Ütő István -, ezért ismerjük az utakat a minisztériumokhoz, hatóságokhoz, a gazdaság szereplőihez. Részt kívánunk venni a törvényalkotásban, az előkészítő részben. Szándékunkban áll megkeresni ezekben az ügyekben mint civil szervezet a miniszterelnöki hivatalt és a parlamentet.” Zemplényi Zoltán a felálló egyesület ügyvezető igazgatója az részletezte, hogy mit is vállal szervezetük. Eszerint oktatással, továbbképzéssel, és a konkrét társadalmi események értékelésével, alakításával foglalkoznak majd, s figyelemmel kísérik a kormányzat száz lépését. Számos törvényben változás várható, és egyesület kötelességének érzi, hogy már a kodifikációs időszakban reagáljon, jelezzen, visszajelezzen a törvényalkotóknak.