Tavaly májusi fennállása óta összesen 3,169 millió, a munkaviszony létesítésére vagy megszűnésére vonatkozó bejelentés érkezett az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba.

Nyolc százalékos bővülés

Az adatszolgáltatásokból 1,441 millió új munkaszerződés megkötésére vonatkozott. Az idén a múlt évhez képest havonta átlagosan nyolc százalékkal több bejelentés jött, ami összefügg a munkaerőpiacon tapasztalható élénkebb mozgással, valamint azzal, hogy már elkezdődött az Országos Nyugdíjbiztosítótól, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett, 2004. május 1-je előtti adatok munkáltatói pontosítása, derül ki az MTI tudósításából.

Az erre kidolgozott számítógépes program segítségével lehetőség lesz arra, hogy a munkáltatók az interneten telephelyükön hívják le a rájuk vonatkozó, tárolt adatokat, azt összevessék a saját nyilvántartásukkal, s a pontosításhoz szükséges változtatásokat is interneten küldjék vissza az adatbázisba. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a cégek is igénylik az adatok pontosítását, annak érdekében, hogy a valósággal egyező adatok szerepeljenek a nyilvántartásban az általuk foglalkoztatottakról.

Az első fél évben 150 ezer munkaadó jelentett be munkaviszony létesítésére, megszűnésére vonatkozó adatokat. A munkaadók 25 százaléka, főként a nagyobb munkaerő-forgalmat lebonyolító cégek már a kiváltott PIN kóddal, azaz interneten vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül teljesítik bejelentési kötelezettségüket.

Kevés munkavállaló keresi meg az EMMÁ-t

A gyarapodó munkaügyi adatállományból a munkavállalók is lekérdezhetik a munkaviszonyukól nyilvántartott adatokat, PIN kód kiváltásával vagy a munkaügyi kirendeltségeken jogosultságuk igazolásával. Bár az információkhoz szükséges PIN kódot egyre többen váltják ki, az érdeklődők száma még mindig nagyon alacsony: a kóddal alig húszezren rendelkeznek.

Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba a munkáltatóknak tavaly május óta 24 órán belül be kell jelenteniük új alkalmazottaikat. Az adatbázis tartalmazza a nyugdíjbiztosító 2002-2003-as adatait és az OEP 2004 májusáig vezetett nyilvántartását. Így a munkavállaló, arról, hogy bejelentetten dolgozott-e 2002-ig kaphat az EMMA-ból információtAz információ kéréséhez az azonosításhoz szükséges egy PIN kód. Az adatbázis online a http://www.emma185.hu weboldalról érhető el.