A visegrádi országok kormányfői, illetve az Európai Bizottság elnöke bíznak benne, hogy még az év végéig megállapodás születhet az EU 2007-től induló hétéves költségvetéséről.

Tegnap délelőtt ismét egyeztette az EU következő költségvetéséről szóló vitában képviselendő álláspontját a négy visegrádi ország. A budapesti megbeszélésen Gyurcsány Ferenc magyar, Jirí Paroubek cseh, Marek Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök mellett részt vett a brüsszeli bizottság elnöke is. Barroso elmondta, hogy a V4-ek és a bizottság álláspontja nagyon közel van egymáshoz, és általában támogatja a V4-ek törekvéseit. “Júniusban már karnyújtásnyira voltunk az egyezségtől” – emlékeztetett Barroso a brüsszeli csúcsra, ahol elsősorban a britek és a svédek ellenállásán bukott el az egyezség. A britek tagaszkodtak az 1984-ben kiharcolt költségvetési visszatérítéshez, melyet csak akkor adnának fel, ha az EU megreformálná a közös agrárpolitikát, és átalakítaná a kiadások szerkezetét.

Barroso most ismét hangsúlyozta: a bizottság költségvetési javaslata tartalmazta, hogy még a hét év lejárta előtt vizsgálják felül a büdzsét, és ha kell, módosítsanak rajta. Paroubek sürgette a briteket, hogy végre ismertessék álláspontjukat, és reményét fejezte ki, hogy az EU elnökeként Tony Blair inkább európaiként, mint britként fog viselkedni. Gyurcsány szerint egy lehetséges reform esetén hazánk nem a közös agrárpolitika gyengítésében érdekelt, hanem abban, hogy lerövidüljön az átmeneti időszak, amíg az új tagállamok gazdálkodói kevesebb támogatást kapnak.

A V4-ek lengyel kérésre tárgyaltak a Fehéroroszországban a lengyel kisebbséget és az ellenzékieket érő atrocitásokról. Barroso bejelentette, hogy az Európai Bizottság ügyvivőt küld Minszkbe, hogy “egyértelmű legyen az EU jelenléte Fehéroroszországban, illetve támogassa az emberi jogokat, és sürgesse a demokratikus változásokat”.