Az Európai Bizottság nem kívánja meghatározni a kávé csomagolásának méretét, nem akar beleszólni a hétvégi teherautó-tilalommal kapcsolatos ügyekbe, sőt a napsütésben dolgozók életébe sem kotyog bele. A testület 183 javaslatot vizsgált át, amelyek közül 68-at von vissza.

Az EB a 183 átvizsgált javaslatban azt elemezte, hogy a tervezetek hozzájárulnak-e a versenyképességhez, javítanak-e a már meglévő szabályozásokon, lenne-e esély az elfogadásukra, ha előterjesztésük napirenden maradna, illetve, hogy aktuálisak-e még?

A visszavonásra kerülő tervezetek között található a belső piaci reklámtevékenységről, az élelmiszerek címkézéséről, a hétvégi teherautó-tilalomról, vagy éppen a kávé csomagolásának méretéről szóló jogszabálytervezet is.

Öt javaslat kapcsán a Bizottság gazdasági hatáselemzést fog benyújtani. Ezek közé tartozik például a hulladékszállításról vagy az utazó ügynökökről szóló tervezet.

Az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatról szóló keretmegállapodásban foglalt kötelezettségvállalásokkal összhangban a Bizottság előzetes bejelentést tesz a Parlamentnek és a Tanácsnak javaslatai hivatalos visszavonása előtt.

A Bizottság jobb szabályozásra irányuló erőfeszítései a továbbiakban a meglévő 80.000 oldalnyi EU-törvényhozásra összpontosítanak majd. A Bizottság 2005 októberében munkaprogramot indít el, s konzultációra kéri a tagállamokat, az üzleti vállalkozásokat és az állampolgárokat.

A visszavonandó javaslatok listája:
http://europa.eu.int/…index_en.htm