A Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. kezdeményezi a Hivatalos CD Jogtár terméknév használatával kapcsolatos jogerős ítélet Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálatát – közölte a kiadó.

Korábban CD-JOGÁSZ néven forgalmazott termék 2004 januárjától jelenik meg Hivatalos CD Jogtár néven. Az MTI korábban hírül adta: a bíróság jogerős döntése szerint a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. nem használhatja a Hivatalos CD Jogtár nevet, mert az összetéveszthető a KJK-KERSZÖV Kft. 1993 óta használt CD Jogtár elnevezésével. Ez sérti az utóbbi cég üzleti érdekeit, ezért indította a pert.

A Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. csütörtökön közölte, hogy álláspontja szerint 2005. november közepére tehető az a legkorábbi időpont, amelytől kezdve ezt a termékelnevezést nem használhatná. Ennek ellenére új, Hivatalos Jogszabálytár CD elnevezést alkalmaz.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Fővárosi Bíróság előtti per névhasználat kérdésében folyt, az ítélet nem az elektronikus jogszabály-nyilvántartó rendszer terméktől, illetve a kapcsolódó szolgáltatásoktól, tehát nem gazdasági, vagy szakmai tevékenységtől tiltotta el céget.

A KJK-KERSZÖV Kft. jó hírnevet sértő, valótlan állításai miatt per indítását fontolja a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. A cég állítása szerint a törvénysértő magatartásra vonatkozó állítás valótlan, továbbá a közbeszerzési eljárásban jóhiszeműen, a közbeszerzési törvény szabályait betartva adtak be pályázatot, tettek nyilatkozatot.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a támadás a KJK-KERSZÖV Kft. ajánlati áránál lényegesen kedvezőbb árajánlatuk ismertté válása után kezdődött.