A közrend és a közbiztonság megteremtését, valamint a több tagállamból érkező, sok részvevőt vonzó nemzetközi eseményeken, például olimpián, világbajnokságon elkövetett bűncselekmények megelőzését célozza a Hollandia által kezdeményezett uniós határozat, amelyet szerdán szavazott meg az EP.

A belga, néppárti Frieda Brepoels készített parlamenti jelentést ahhoz a holland kezdeményezéshez kapcsolódóan, amely a határon átnyúló rendőrségi együttműködést segítené jelentős, az unió területén megrendezett esemény idején.

Az ilyen kooperáció eddig csak kétoldalú megállapodásokon alapulhatott. A parlament által támogatott kezdeményezés értelmében hatékonyabbá válna a határon átnyúló együttműködés a rendőrségek és biztonsági szolgálatok között. A soros elnökség listát készítene azokról a következő évben megrendezendő eseményekről, amelyeken nemzetközi segítségre lehet szükség. Az EP meghagyná annak a lehetőségét is, hogy váratlan, vagy előre nem jelzett rendezvény esetén módosíthassák a listát.