A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2006. július 27-én hozott döntésében megállapította, hogy a Bio-Fit Natura Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor élelmiszer termékeinek forgalmazása és a forgalmazáshoz kapcsolódó tájékoztatás során termékeinek gyógyhatást tulajdonított, illetve azt sugallta, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére. A Bio-Fit egyes összehasonlító reklámjai szintén alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére tartalmuk tárgyszerűségének és objektivitásának hiánya miatt. A Bio-Fit Natura Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jogsértő magatartásáért 91 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelen versenyfelügyeleti eljárásának tárgya annak vizsgálata volt, hogy a Bio-Fit Natura Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Bio-Fit) Vivax, Metabol és Oxytarm termékekről szóló tájékoztatása a versenytörvény fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütközött-e. A GVH fogyasztók tájékoztatás (reklám) általi tisztességtelen befolyásolása miatti fellépése csak akkor indokolt, ha a tájékoztatás (reklám) – a gazdasági versenyre kihatóan – képes befolyásolni a fogyasztókat. Mivel a kifogásolt tájékoztatás a termékek lényeges tulajdonságával volt kapcsolatos, ezért a tájékoztatás tartalma a versenyre kihatóan képes a fogyasztókat befolyásolni.

Gyógyhatást kizárólag akkor lehet egy készítménynek tulajdonítani, ha azt gyógyszerként, vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékként engedélyezték, s ehhez a hatásokat vizsgálatokkal igazolták, melyek eredményeit a szakhatóság (nevezetesen az Országos Gyógyszerészeti Intézet – OGYI) elfogadta. Az engedélyezési szabályrendszer által kialakított besorolási rendszer egyben kijelöli az egyes kategóriákba tartozó készítmények, termékek előállítási, forgalmazási, reklámozási feltételeit, illetve népszerűsítésük korlátjait.

A Bio-Fit termékei élelmiszernek minősülnek. Mivel az OGYI engedélyének hiányában a Bio-Fit által forgalmazott Vivax, Metabol, Oxytarm termékek nem minősíthetők sem gyógyszernek, sem gyógyhatású készítménynek, ezért a jelen eljárásban vizsgált tájékoztatás esetében a fogyasztóknak szóló üzenet alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére a tájékoztatásokban többször szereplő, a forgalmazott termékek gyógyító hatásra történő visszatérő utalások miatt. Ezen a tájékoztatáson nem változtatott az átlagfogyasztót informáló, figyelemfelhívó tájékoztatás sem.

A Bio-Fit vállalkozásnak a Metabol és Oxytarm termékekről szóló tájékoztatása azt sugallták, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére, mely üzenet szintén alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. Továbbá, a Bio-Fit vállalkozásnak a Metabol és Oxytarm termékekről szóló tájékoztatása a hatóságilag jóváhagyott címkeszövegen túlterjeszkedő (a termékek fogyasztása révén fogyni lehet) állításokat fogalmazott meg.
A Bio-Fit összehasonlító reklámját a GVH szintén a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak ítélte. A vállalkozás reklámja két terméket hasonlít össze ár, eladott mennyiség és egyetleg összetevő (jód) tekintetében. Ami a Bio-Fit ár-összehasonlítását illeti, az azért nem minősíthető tárgyilagosnak és objektívnek, mert a versenytársi termék szabad áras, ezért a gyógyszertárakban nincs egységes ára, ily módon pedig egy próbavásárlás ebben az esetben nem alkalmas a termék árának meghatározására. Ezen túlmenően, az összehasonlító reklám a Bio-Fit Metaboljából eladott mennyiséget megadja, míg a versenytársi termékből forgalmazott mennyiséget nem. A GVH szerint ilyen esetben nem tekinthető az összehasonlítás tárgyszerűnek, objektívnek, és éppen ezért az megtévesztésre alkalmas. Hasonló módon egyetlen összetevő kiemelése egy összetett anyag esetében ugyancsak a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, hiszen az összehasonlítás szintén nem tárgyilagos.

A Bio-Fit Natura Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jogsértő magatartásáért 91 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére, valamint jogsértéséről közlemény megjelentetésére köteles. A bírság konkrét összegének meghatározásakor a GVH a kifogásolt tájékoztatásra fordított összegekből indult ki, feltételezve, hogy a Bio-Fit legalább ekkora összegű forgalomnövekedést várt a szóban forgó tájékoztatástól. A GVH a reklámkiadások teljes nagyságát vette figyelembe kiindulási alapként, hiszen megítélése szerint a reklámok és tájékoztató anyagok egészének összhatása kifogásolható. Mivel a reklámköltségek nagysága jóval meghaladta a versenytörvény alapján kiszabható bírság nagyságának felső határát, ezért a GVH ez utóbbi korlátot figyelembe véve határozta meg a 91 millió forintos bírság mértékét.

(Vj-28/2006. számú ügy)