Az EP hozzájárulási eljárás keretében szerdán jóváhagyta az Albániával kötendő stabilizációs és társulási megállapodást, ám a külkereskedelmi bizottság véleménye szerint Tiranának jobb eredményeket kellene elérnia a termékhamisítás területén.

A Tanács júniusban kötött átmeneti kereskedelmi megállapodást (interim agreement) Albániával, melyet a stabilizációs és társulási megállapodás válthat fel, amennyiben a tagállamok is ratifikálják azt. Az Európai Parlament nagy többséggel támogatta a megállapodás megkötését.

A nemzetközi kereskedelmi bizottság csatolt véleménye szerint azonban, albán hatóságoknak különleges figyelmet kell fordítaniuk a szabványok betartására, a fogyasztóvédelemre, „biztosítani kell, hogy az albán termékek megfeleljenek az európai biztonsági normáknak”. A vélemény szerint biztosítani kell a külföldi és nemzeti cégekkel szembeni egyenlő bánásmódot és a vámszabályok megfelelését a közösségi normáknak.

„Ügyelni kell a szellemi tulajdonjogok megfelelő alkalmazására, és jobb eredményeket kell elérni a kalózkodás és a hamisítás elleni küzdelemben” – véli a szakbizottság.
A vélemény a beruházások előtt álló adminisztratív akadályok felszámolására, az élelmiszerbiztonság fokozására szólítja fel Tiranát.

A képviselők szerint „meg kell valósítani egy nemzeti cselekvési tervet az energiaszektorban, különösen a túl gyakorinak ítélt áramkimaradások problémájának megoldása érdekében”.