A Microsoft kedden bejelentette: reméli, hogy az Európai Bizottság nem követeli meg az újonnan kifejlesztett Windows Vista operációs rendszer biztonsági funkcióinak eltávolítását.

„Fő célkitűzésünk, hogy európai vásárlóink a Windows Vistában ugyanazokat a biztonsági funkciókat találják majd meg, mint akárki más” – mondta Erich Andersen a világ vezető szoftvergyártójának európai alelnöke. Andersen szerint a megfelelő védelem az európai felhasználók egyik legfontosabb igénye és reméljük, hogy a Bizottság majd nem követeli meg az ennek érdekében beépített biztonsági alkalmazások eltávolítását.

Andersen elmondta, hogy a Windows Vistát minden szempontból jogszerűen szeretnénk bevezetni a piacra és el szeretnénk kerülni az olyan hatósági döntéseket, amelyek növelnék az európai felhasználók biztonsági kockázatait.

A Microsoft a múlt héten bejelentette, hogy a Vista európai piacra történő bevezetése az Európai Bizottság miatt tolódhat el.

A hatóság és a Microsoft 2004 óta állnak vitában: a Bizottság verseny-felügyeleti eljárása eredményeként ekkor szabott ki több millió dolláros bírságot a szoftvergyártóra és írta elő számára, hogy változtasson üzletpolitikáján.

Miután a Microsoft nem volt hajlandó eleget tenni Brüsszel kéréseinek, idén nyáron újabb 281 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte az európai felügyelet