Az Európai Parlament jelenlegi ciklusa 2004-től 2009-ig tart. Most, 2007 januárjában a félidőnél járunk. Ilyenkor választják újra a parlament tisztségviselőit, így elnökét is. A Josep Borrell házelnök nevével fémjelzett első időszak összefoglalásaként címszavakban összegezzük az EP elmúlt két és fél éves tevékenységét.

A mostani parlamenti ciklus az első, amelyben – huszonnégy – Magyarországról érkezett képviselő is dolgozik Brüsszelben, illetve Strasbourgban. Közülük többen jelentéstevőként, vagy egyéb parlamenti, illetve pártbeli tisztségekben is feladathoz jutottak az Európai Parlament munkájában.

A ciklus ezen részében olyan jelentős témákról vitázott az EP, mint például a szolgáltatási irányelv, valamint a szoftverszabadalmakról, a televíziózásról, a munkaidőről szóló jogszabály, a vegyipari szabályozás (REACH), és ebben a periódusban hagyta jóvá a parlament az Európai Bizottság összetételét, Románia és Bulgária uniós csatlakozását, valamint az európai alkotmányt és a 2007-2013-as uniós költségvetést is.

Az első félidőben az EP létszáma 732 volt, ez a romániai és bulgáriai képviselők érkeztével 2007-től 2009-ig átmenetileg 785-re nő. További változás, hogy az eddigi 20 helyett immár 23-ra nőtt az uniós hivatalos nyelvek száma. Ilyen státuszt kapott ugyanis a román és a bolgár mellett az ír is.