Börtönnel vagy akár súlyos pénzbüntetéssel is sújthatják a jövőben azt, aki valamilyen környezetet rongáló bűncselekményt követ el – derül ki egy bizottsági jogszabály-tervezetből.

Az illegális szemétlerakástól kezdve a védett vadvirágok letépéséig kilenc „zöld” bűncselekményt szerepel abban az irányelv-tervezetben, mely jelenleg még bizottsági előkészítés alatt áll, és amelyből előzetesen a Financial Times szemezgetett.

A tervezet megszabná a büntetések minimális mértékét a legsúlyosabb esetekben, így például azokban, melyek végeredményben halált is okozhatnak. Sok efféle esetet egyes tagállamokban, például Nagy-Britanniában, már most bűncselekménynek minősítenek.

A készülő jogszabály kimondaná, hogy súlyos szennyezés vagy nukleáris anyag illegális szállítása esetén akár 2-5 év börtönbüntetés is kiszabható. Amennyiben halállal jár, vagy bűnözői csoportok is részt vesznek benne, a büntetés mértéke elérheti a tíz évet is.

A tervezet az Európai Bíróság egy 2005-ös ítéletére vezethető vissza, mely lényegében megkerüli a nemzeti parlamentek azon történelmi jogát, hogy megállapítsák, mi is számít bűncselekménynek, és milyen büntetés jár érte. Így a jövőben a környezetvédelmi ügyekben harmonizált megközelítés szükségeltetik, melyre a Bizottság tesz javaslatot, a Parlament megvitatja és jóváhagyja, a tagállamok képviselői pedig minősített többséggel döntenek róla.

A javaslat azt követően került előtérbe, hogy tavaly egy európai hajó több tonna veszélyes, mérgező hulladékot rakott ki Elefántcsontparton, ami tíz embert megölt, és több százat megbetegített. A holland kormány büntetőeljárást indított az érintett cég ellen, amely tagadja, hogy bármi rosszat tett volna. A harmonizáció hiányára ugyanakkor jellemző, hogy az illegális szemétlerakás Spanyolországban és Görögországban nem számít bűncselekménynek.