Hamisítvány az a levél, amit ma több fővárosi lakóházban is kiplakátoltak, s amelyben a miniszterelnökre hivatkozva ingatlanuk sürgős elhagyására szólítják fel az ott lakókat. A kormányzat szakértői vizsgálják, hogy milyen jogi lépések megtételére van szükség az ügyben.

A Miniszterelnöki Hivatalba több lakossági bejelentés is érkezett a nap folyamán arról, hogy a fővárosban, az V. és VI. kerületben ismeretlenek plakátokat helyeztek el lakóházak kapuján vagy liftjében, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevében lakásuk elhagyására szólítják fel az ott lakókat március 1-jei hatállyal. A kiplakátolt iraton szerepel a Magyar Köztársaság címere és a Miniszterelnöki Hivatal pontos elérhetősége is.

A „Végzés” megjelölésű irat szerint az adott ingatlant állami tulajdonba veszik, és a zökkenőmentes ügyintézés érdekében a lakóknak le kell adniuk kulcsaikat a Miniszterelnöki Hivatal ügyfélszolgálati irodáján.

A levél aggodalmat, felháborodást és a fenyegetettség érzését keltette a bejelentőkben. A Kormányszóvivői Iroda ezért ez úton is szeretné leszögezni: teljes képtelenség a levélben megfogalmazott állítás, a levél egyértelműen hamisítvány.