Nemzetközi megfigyelőhálózat képviselőit hívja Magyarországra március 15-re a tavaly október 23-i rendőri beavatkozás vizsgálatára létrejött civil jogászbizottság.

“Mintegy száz-százötven külföldi állampolgárt várunk Budapestre március 15-re, akik nemzetközi emberi jogi megfigyelőhálózat tagjaiként figyelik az utcai eseményeket, kitüntetett figyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra” – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Morvai Krisztina, a jogászbizottság társelnöke.

A nemzetközi megfigyelők többek között Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. Az önkéntesek ötlete a svájci Kereszténydemokrata Párt főtitkárától származik, aki maga is Budapestre érkezik holnap.

Morvai Krisztina elmondta: “sok feladatuk van még”, így ad hoc bizottságként létrejött szervezetük március 15. után is folytatja működését, adományokból, alapítványként próbálják meg elérni, hogy “megvalósuljon egy civil kontroll a rendőrség felett”.

A jogászbizottság levelet küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Bene László országos rendőrfőkapitánynak, ebben a rendőrség és a kormány március 15-i tervei iránt érdeklődnek. A levelet tájékoztató jelleggel elküldték Sólyom László köztársasági elnöknek is.

“Elsősorban arra várunk választ, hogy a rendőrség milyen tömegoszlatási módszerekre készül, és a kormány milyen beavatkozást tervez a nemzeti ünnepen – mondta el Völgyesi Miklós, a jogászbizottság másik társelnöke, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának volt tanácselnöke.

A szervezet ad hoc bizottságként megállapította, hogy az október 23-i fővárosi zavargások fő felelőse a miniszterelnök és a kormány volt, és súlyos jogsértések, “brutális rendőri beavatkozások történtek”.

A Kormányszóvivői Iroda a civil jogászbizottság sajtótájékoztatójára közleményben reagált. A kormány sajtósai szerint a bizottság által közzétett nyílt levél tartalma túllép a műfaj szokásos keretein, “formájában és tartalmában is egy parlamenti kérdés vagy interpelláció szövegét idézi, nehezen minősíthető másnak, mint politikai akciónak”.

A rendőrökkel szembeni vizsgálatokat folytató civil szervezet mögött egyértelmű és nem is tagadott pártpolitikai támogatás van, ezen parlamenti erőknek és képviselőknek pedig megvan arra a lehetősége, hogy a levélben szereplő kérdéseket megfogalmazzák az Országgyűlésben – olvasható a gunyoros hangú válaszlevélben.