A héten összeülnek a mezőgazdasági-, az egészségügyi- és a pénzügyminiszterek, az EU soros elnöksége pedig több latin-amerikai ország vezetőjével is találkozik. Vasárnap kerül sor a francia elnökválasztás első fordulójára.

Vasárnap (2007. április 22.) tartják a francia elnökválasztás első fordulóját, amelyet minden EU tagország figyelemmel kísér, hiszen a választás eredménye az EU jövőjét is befolyásolja. Jelenleg 12 jelölt van versenyben, akik közül várhatóan egyik sem ér majd el 50 százalék feletti támogatottságot az első fordulóban. A legesélyesebb jelöltek a szocialista Segolene Royal és a konzervatív Nicolas Sarkozy. A választás kimenetele teljesen nyitott, mert egyes felmérések szerint a választók negyven százaléka még mindig nem döntötte el, kire szavaz.

Tanács

Csütörtökön (2007. április 19.) ül össze a bel- és igazságügyi tanács, míg a mezőgazdasági miniszterek hétfőn és kedden (2007. április 17-18.) találkoznak. Informális ülést tartanak az egészségügyi miniszterek, akik az egészségügyi szolgáltatásokról tárgyalnak, valamint a gazdasági- és pénzügyminiszterek is, akiknek ülésén a pénzügyi piacok stabilitása, jövője, és az áfa-csalások elleni küzdelem is szóba kerül.

A cseh államfő Vaclav Klaus kedden (2007. április 17.) Angela Merkel német kancellárral, az EU soros elnökével találkozik. A tárgyaláson szó lesz az EU-alkotmány további sorsáról is. Csehország az egyik legkritikusabb tagország az alapszerződés jövőjével kapcsolatban, s azt szorgalmazza, hogy a tagállamok egy új, leegyszerűsített dokumentumot fogadjanak el.

Az EU soros elnöksége számos latin-amerikai országban tart találkozókat a héten. Santo Domingóban kerül sor az EU-Mercosur és az EU és az Andok közösség országainak ülésére (2007. április 19.), míg az EU és a közép-amerikai országok megbeszélését San Joséban tartják. A soros elnökség Mexikó és Brazília vezetőivel is tárgyalásokat folytat.

Európai Bizottság

A lengyel miniszterelnök Jaroslaw Kaczynski szerdán Brüsszelben Jose Manuel Barroso bizottsági elnökkel találkozik.

A német elnökség és az Európai Bizottság “Megújuló energia és energiahatékonyság – Innovatív politikák és finanszírozási eszközök az EU déli és keleti szomszédainak” címmel rendez miniszteri konferenciát.

Vladimír Spidla a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztos hétfőn (2007. április 16.) adja át a 2006-os újságírói díjakat a Bizottság diszkrimináció ellenes kampányának keretében.

Az Európai Bizottság zöld könyvet fogad el az európai intézményeknél keletkezett dokumentumokhoz való hozzáférés lehetőségeiről, mellyel kapcsolatban nyílt konzultációt is indít. A konzultáció, melynek célja az európai polgárok elvárásainak feltárása, három hónapon át tart majd.

Az Európai Bizottság csütörtökön mutatja be a “Rapid Alert Sytem” (RAPEX) 2006-os éves jelentését. A rendszer lényege, hogy a tagállamok gyorsan és hatékonyan figyelmeztethetik egymást a fogyasztókra veszélyes termékekről. 2006-ban 926 veszélyes terméket hívtak vissza a RAPEX rendszernek köszönhetően. A 2005-ös adatokhoz képest tavaly 32 százalékkal több termék került a rendszerbe, amely azt mutatja, hogy a tagállamok egyre magabiztosabban használják ki a rendszer adta előnyöket.

Európai Parlament

Az EP polgári jogi bizottságának tagjai Washingtonba utaznak, ahol a kongresszus, valamint a kormány tagjaival adatvédelmi ügyekről tárgyalnak.