Leginkább a rendőri intézkedésekről és a főváros közlekedési helyzetéről faggatták az érdeklődők Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, aki kedden on-line fogadóórát tartott a Kormányzati Portálon.

A sebességmérő készülékek a nap 24 órájában kint vannak, és a rendőrök a nulla tolerancia elv alapján eljárnak a szabálysértési ügyekben – jelentette ki Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány a Kormányzati Portál on-line fogadóórán arra reagálva, hogy mit tesz a rendőrség a száguldozó, „feltuningolt hangú” autók és motorok ellen.

Az állandó dugókat, torlódásokat nehezményező olvasóknak Gergényi Péter azt mondta, a forgalomszervezés nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata, hanem a fővárosi önkormányzaté. Ugyanakkor megjegyezte: a közlekedési rendőrök az inkriminált időpontokban mindig jelen vannak a frekventált csomópontokban, és segítik a közlekedést.

Korrupció és motiváció

A rendőri korrupcióval kapcsolatos kérdésre a főkapitány közölte: nagyon sok intézkedést tettek a visszaszorítására, nagyon sok megtévedt kollégát bocsátottak el az állományból. A korrupciót azonban teljes mértékben megszüntetni nem lehet. A rendőrök szakmai motivációjának hiányát firtató olvasónak Gergényi Péter azt mondta, hogy igyekeznek elismerni erkölcsi és anyagi téren a rendőrök munkáját, segítik a továbbfejlődésüket, tanulmányaikat. Aki jól végzi a munkáját, a megfelelő végzettséget megszerzi, komoly előrelépési lehetősége van.

A polgárőrséggel kapcsolatban a főkapitány kijelentette: kiváló az együttműködés, a polgárőrök nagyon sokat segítenek a közrend és a közbiztonság fenntartásában.

A fogadóóra teljes szövege itt olvasható.