Működik az ingyenesen hívható zöldszám, amelyen az állampolgárok bejelentést tehetnek, ha jogsértő rendőri intézkedést tapasztalnak – jelentette be sajtótájékoztatóján Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes.

Tájékoztatása szerint, az intézkedés célja, hogy mielőbb kiderüljenek a törvénysértő rendőri fellépések, bűncselekmények és a korrupció. A 06-80-204-830-as telefonszámon a hívásokat 24 órában, két vonalon fogadja a rendőrség. A bejelentéseket a személyazonosság megállapítására alkalmas módon kell megtenni, ellenkező esetben a hívásokat a Telefontanú vonalára irányítják át. A tábornok azt mondta, a kialakított eljárási rend garantálja, hogy egyetlen bejelentés sem sikkad el.

Szabadfi a rendőrség öntisztulását segítő másik indézkedésként mutatta be, hogy péntektől ismét működnek azok a mobil ellenőrző csoportok, amelyek bármely rendőri szervet és intézkedő rendőrt bejelentés nélkül ellenőrzhetnek. Közölte: újra felállítják az ellenőrzési főosztályt is, amely többek között az egész országra kiterjedő szervezet munkáját fogja koordinálni. Erről Szabadfi először az erőszakoló rendőrök esetét magyarázó múlt heti tájékoztatóján beszélt, amikor nem tudott válaszolni arra a kérdésre, miért is szűnt meg Salgó László főkapitány hivatali ideje alatt a szervezeti egység.

“Ez azért különös, mert akkoriban a tábornok is tagja volt annak a megyei főkapitányokból álló bizottságnak, amely az ellenőrzési főosztály és a mobil ellenőrző szolgálat felszámolását készítette elő, ezért első kézből származó információi vannak a történtekről” –mondta több egykori rendőri vezető.

A zöldszám bevezetését látszatintézkedésnek értékelte a Társaság a Szabadságjogokért érdekvédő szervezet. Dénes Balázs ügyvivő azt mondta: már többször kifogásolták, hogy a rendőri intézkedések ellen benyújtott panaszokat maga a testület bírálhatja el. Mint mondta: az alapvető változások része lehet a rendőrségi törvény módosító javaslatai között szereplő független rendőri panasztestület létrehozása.