Már élnek azok a kedvezmények, amelyek a Start kártyás kismamák és 50 fölötti, képzetlen munkanélküliek alkalmazása esetén megilletik a cégeket.

A szaktárcánál értékelés készült arról, hogy az elmúlt pár évben felteltette a munkaadók érdeklődését a Start nevű program, melynek kártyája több mint ötvenezer pályakezdő érdekeit szolgálta sikerrel. A folytatást két további réteg javára kínálják, a kismamákat és az 50 év felettieket a Start egy-egy új alprogramja teszi lehetővé, hogy jobb eséllyel és szabályosan vállalhassanak munkát. E hónaptól már “működik” az a támogatás, amelyik a hölgyeknek nyújt kedvezményt, ha már nem jár nekik gyermekgondozási segély, s el akarnak helyezkedni.

A munkaadó élhet ebben az esetben is azokkal a jogokkal, amelyek kevesebb közteher megfizetését engedik, ha a munkát kereső kismamát felveszi. Nem kell bizonyos járulékokat átutalni az államnak, ha a gyermek egy éves kora után, és az ápolási díj megszűnését követő egy éven belül ismét dolgozni akaró édesanya lesz az alkalmazott a cégnél. Hasonló ellenszolgáltatást ad az állam akkor is, ha a vállalkozás felvesz hozzá bekopogtató, leghátrányosabb helyzetűnek számító jelentkezőt, aki elmúlt ötven éves, alacsony iskolai végzettségű, s persze ennek megfelelően tartják nyilván, mint tartós munkakeresőt.

Akár kismamáról, akár a munkanélküli idősebb emberről van szó, a jogszabály azt mondja ki, hogy a cég két évig mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól. Sőt, az első évben bruttó 15 százalék közterhet fizet a munkaadó, a másodikban is csak 25 százalékot a kedvezményt “hozó” kismama után. A képzetlen öregebb munkavállalók alkalmazása pedig azzal jár, hogy utánuk az első 12 hónapban nem kell közterheket fizetni, a második esztendőben pedig a bruttó kereset után csak 15 százalékot.