A FEOSZ álláspontja szerint a biztosítók hónapokig, akár évekig visszatartják, „használják” azt az összeget, mely a szerződési kötelezettségének eleget tevő, tehát a biztosítási díjat folyamatosan fizető károsultat illetne meg. Ezzel újabb kárt okoznak a már így is bajba került fogyasztóknak.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tudomására jutott, hogy hónapokig, rosszabb esetben évekig kell várni arra, hogy a biztosítók megtérítsék a kárt.

Idén tavasszal már nagy sajtóvisszhangot kapott egy, az OTP Garancia Biztosító Zrt. elleni ügyben a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának döntése, ami megerősítve már több eddigi bírósági határozatot többek között azt is kimondta, hogy a biztosítók megtérítési kötelezettsége a káresemény megtörténtével beáll, az összegek kifizetése nem köthető különböző hatósági, bírósági határozat felmutatásához.
Ennek ellenére az OTP Garancia Biztosító Zrt. munkatársa, fogyasztói bejelentés szerint, még nem is hallott erről a döntésről, ő továbbra is kéri vagyonkár esetén a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozatot vagy a vádiratot.

Sajnálatos módon több nagy biztosítótársaság is hasonló eljárást követ a honlapjuk tanúbizonysága szerint, így például az Allianz Hungária, a Groupama Biztosító, a QBE Atlasz is az összeg kifizetésének feltételeként köti ki a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozat vagy a vádirat megküldését a részükre.

A káresemény bekövetkezésének igazolására azonban elegendő lenne a rendőrségi bejelentés, a helyszíni szemle jegyzőkönyve, hiszen ebből már kiderül a kár bekövetkezésének ideje, helye, a kár elsődleges felmérhető összege.

Arra se a károsultnak, se a biztosítónak nincs ráhatása, hogy a nyomozás mennyi ideig tart, ha pedig elfogják az elkövetőt, ellene 2 évig folyhat a nyomozás, ezt követően a rendőrség elküldi a vádemelési javaslatát az ügyészségnek. Az ügyészség ezt követően emel vádat, így a vádiratra lehet, hogy 2-3 évet is várni kell, a biztosító pedig addig nem fizet.

A biztosítók az önlopások, önbetörések nagy számával magyarázzák ezen eljárásuk jogosságát, azonban akkor is így járnak el, ha a fogyasztó már 10-15 éve fizeti a biztosítást, és ez az első káreseménye, így igen nehéz lenne azzal vádolni őt, hogy kizárólag a biztosító megkárosítása a célja.