Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a népszavazás költségeinek csökkentése érdekében – jelentette be szerdán Varga Mihály alelnök, a párt kedd esti elnökségi ülésének döntését ismertetve.

Egymilliárd forintot lehetne spórolni egy-egy országos választás, vagy népszavazás alkalmával – mondta el Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője. A Fidesz már kidolgozott ezzel kapcsolatban egy javaslat-csomagot, amelyet a múlt héten nyilvánosságra hozott, de a kormánypártok eddig nem reagáltak érdemben. Nyitrai Zsolt közölte: azért szeretnének ötpárti egyeztetést, hogy a költségcsökkentő javaslatok már augusztus végén vagy szeptember elején a parlamenti bizottságok, majd az Országgyűlés elé kerülhessenek, és a népszavazáson már az új szabályozás lehetne életben.

A politikus elmondta: a 2006-os parlamenti választások több mint hatmilliárd forintba kerültek. Leginkább a választási logisztika, a nyomdai költségek és az informatika drágítja meg a voksolásokat. Ezért a Fidesz országgyűlési eseti bizottság felállítását kezdeményezi ezeknek a beszerzéseknek az előkészítésére és ellenőrzésére. Jelentős költségeket lehetne megspórolni, ha a szavazólapokat nem kellene borítékba rakni, csak félbehajtani. A Fidesz szerint a titkosság így is biztosítható lenne – ismertette Nyitrai Zsolt. Az ellenzéki párt megvonná a tiszteletdíjat is az Országos Választási Bizottság választott tagjaitól és csak költségtérítést adna nekik.

A Fidesz a kórház-privatizációról, a patikaliberalizációról, a termőföldről, a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról kezdeményez népszavazást.