Ezen a héten az Európai Parlamentben folytatódik a vita a képviselők számáról, és Brüsszelbe látogat Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök, akivel a koszovói helyzetről tárgyalnak az EU vezetői.

Az Európai Bizottság ezen a héten sajtótájékoztatót tart a költségvetés felülvizsgálatáról, melynek célja, hogy az EU több forrást szánjon a növekedésre és a foglalkoztatásra, valamint a versenyképességre, mint a mezőgazdaságra. A felülvizsgálatról még 2005 végén állapodtak meg a tagállamok a 2007-2013-as költségvetési vitában. Az akkori kompromisszum szerint az uniós kiadások és bevételek teljes rendszerét átvizsgálják, arról az Európai Bizottság 2008-2009-ben jelentést készít, és a Tanács azt figyelembe véve készíti majd elő a 2013 utáni költségvetést.

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága eközben tovább folytatja az EP létszámáról szóló vitát. A múlt héten előterjesztett (2007. szeptember 5.) jelentés három fő javaslatot tartalmaz az összlétszám változtatásával kapcsolatban: a képviselőház maximális létszámának 785-ről 750-re való módosítását, az egy ország által küldött képviselők maximális számának 99-ről 96-ra csökkentését, valamint a minimális képviselőszám öt főről hatra emelését. E három fő irányelv mellett a képviselői helyeket „degresszíven arányosan” osztanák újra, azaz az egy-egy nemzet által küldött képviselők számának meghatározásakor figyelembe vennék, hogy minél népesebb egy ország, annál több lakost kell képviselnie egy-egy honatyának. Az EP és a tagállamok a jövő hónapban esedékes, a reformszerződésről szóló tárgyalások részeként állapodnak majd meg az EP létszámáról.

Az EP fejlesztési bizottsága Louis Michel biztossal az EU és az afrikai országok közötti kapcsolatokról tárgyal, míg a jogi bizottság a nemzeti bírák szerepéről tart vitát. Az alkotmányügyi bizottság Európa jövőjéről rendez szimpóziumot, miközben az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság a globális felmelegedésről szervez sajtókonferenciát.
Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos a Mattel játékgyár visszahívott játékaival kapcsolatban történt legújabb fejleményekről szerdán (2007. szeptember 12.) számol be az Európai Parlamentnek.

Joaquin Almunia pénzügyi biztos és Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank elnöke az EP gazdasági és monetáris bizottsága előtt az EU gazdasági helyzetéről ad beszámolót. Almunia kedden (2007. szeptember 11.) teszi közzé a Bizottság időszakos gazdasági előrejelzését is, melyet az amerikai jelzálogpiac összeomlása miatt a piacok és az elemzők is aggódva várnak.

Szerdán (2007. szeptember 12.) Brüsszelbe látogat Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök, hogy a koszovói helyzetről tárgyaljon európai vezetőkkel. Az EU-tagállamok vezetői maguk is megosztottak a kérdésben, melyről a múl hét végi külügyminiszteri találkozón is szó esett.

Pénteken (2007. szeptember 17.) kezdődik az EU-ukrán csúcs Kijevben, amelyen a legfőbb téma a kül- és biztonságpolitikai együttműködés erősítése lesz.

Az EU pénzügyminiszterei pénteken (2007. szeptember 14.) informális találkozót tartanak Portugáliában.

Vasárnap (2007. szeptember 17.) rendezik a görög általános választásokat.