Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között évente 5-600 anya hozza otthonában világra gyermekét, ez a szülések 0,5 százaléka. (Ennek a számnak jelentős része nem tervezett otthonszülés.) Az európai átlag ennél lényegesen magasabb: 1-2 százalék, a hagyományok miatt Hollandiában mintegy 30 százalék.

Magyarországon 2006-ban a kórházakban 97 ezer szülésből 40 csecsemő életét nem sikerült megmenteni (ebből 23 súlyos koraszülés), a szabályozatlanság miatt az otthonszülésről ilyen hivatalos adat nem áll rendelkezésre.

Az otthonszülés ma Magyarországon tulajdonképpen féllegális tevékenység: az európai országokhoz hasonlóan nem tiltott, de az európai országoktól eltérően nincs is szabályozva. Nincs egyértelműen rögzítve, ki választhatja a szülésnek ezt a formáját, mi a közreműködők felelőssége, milyen hátteret kell biztosítani az ilyen szülések lefolytatásához, milyen jelentési kötelezettség áll fenn ezekben az esetekben. Az Egészségügyi Minisztérium ezért a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit.

A készülő szakmai protokoll legfontosabb alapelve a baba és a mama biztonsága. Olyan szabályokat állapítunk meg, amelyek minimálisra csökkentik az otthonszülés kockázatát. A szabályozás érinteni fogja a közreműködők szakmai végzettségét, a kórházi biztonsági háttér megszervezésének szükségességét, valamint azokat a körülményeket, amelyek megléte esetén nem szabad otthonszülést végezni. Ilyenek lehetnek az anya kora, a terhesgondozás során felmerült, veszélyeztetettségre utaló jelek vagy a korábbi szülések esetén felmerült komplikációk.

A protokoll másik fontos elve a szülő nő önrendelkezési jogának biztosítása. Amikor azonban az önrendelkezési jog és a biztonság szempontjai ütköznek, mindig a biztonságot kell választani. Teljesen életszerűtlen lenne, és az esetek döntő részében indokolatlan is, az otthonszülés tiltása. Meggyőződésünk, hogy szabályozott körülmények között, ha nincs veszélyre utaló jel, nem lehet elvitatni a szülő nőktől azt a jogot, hogy az otthonszülés mellett döntsenek. Az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy megfelelő szabályozás esetén, nincs érdemi kockázati különbség a kórházi és az otthonszülés esetén. Ez természetesen azért lehet így, mert a szabályok elve kizárják, hogy kockázatos esetekben otthonszülést lehessen tervezni.

Az Egészségügyi Minisztérium nem akarja ösztönözni az otthonszüléseket. A célunk az, hogy a kórházak legyenek minél otthonosabbak, hogy a kórházakban egyszerre találkozzon a biztonság követelménye és a baba-mama barát körülmények iránti jogos igény.