Elfogadta az Országgyűlés azt a beszámolót, amely rögzítette azt a korábbi kormánydöntést, amely szerint az NATO iraki kiképző missziójában a magyar katonák egy különleges összekötő tanácsadói munkában is részt vesznek.

A NATO-val kapcsolatos döntéseket a kormány hozza meg, a döntést 292 igen, 5 nem és 7 tartózkodás mellett vette tudomásul az Országgyűlés.

Szekeres Imre, honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a felkérés megtisztelő a Magyar Honvédségnek. A beszámoló szerint a misszió keretén belül működő Katonai Tanácsadó és Összekötő Csoportban hat hónapra kérik a magyar részvételt.

Turi-Kovács Béla (Fidesz) kifogásolta, hogy ilyen fajsúlyú ügyeket “nem tisztességgel” tárgyalja a Ház. Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy “a kisgazdák nem támogatják az iraki misszióban való részvételt”. A honvédelmi miniszter reagálásában emlékeztette a képviselőt arra, hogy a kormány egy elvégzett feladatról számolt be, hiszen már döntés született az ügyben.

A parlament sürgős tárgyalásba vette a polgári törvénykönyv módosításáról szóló javaslatot, amely szerint bárki, aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy épp szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen egy sértő megnyilvánulás ellen. Szintén sürgős tárgyalásba vették az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény módosítását célzó előterjesztést.

Az Országgyűlés – többek között Bakonyi Tibor (MSZP) és Kis Zoltán (SZDSZ) mandátumáról történt lemondása miatt – több bizottsági tagcserét is megszavazott.

Az egészségügyi bizottságban Havas Szófia (MSZP) váltja Papp Józsefet (MSZP), Schmidt Ferenc és Fazekas Sándor (mindkettő Fidesz) helyet cserél az emberi jogi, kisebbségi, illetve a költségvetési testületben, a honvédelmi bizottságban pedig Gulyás József (SZDSZ) ül be Kis Zoltán helyére.