Az operatív programokat illetően sikert könyvelhetünk el, a Bizottság a tagállamok közül negyedikként fogadta el a terveket – mondta Bajnai Gordon Brüsszelben, aki szerint a tervek állami társfinanszírozására elegendő pénz van a kasszában. A térségi együttműködési projektek eredményeire decemberig kell várni.

„Európa mindenhol ugyanazzal küzd, a társadalom elöregedése, az innováció, a gazdaság fejlesztése és a foglalkoztatás, versenyképesség növelése mindenhol reformért kiállt” – mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki kedden (szeptember 18.) a lisszaboni koordonátorok találkozóján vett részt Brüsszelben. Uniószerte az a kérdés, hogy hogyan lehet növekedést produkálni – a koordinátorok egyetértettek abban, hogy a folyamatnak tudatos modernizációs törekvésekkel új lendületet kell adni.

A közelmúltban mind a tizenöt operatív tervet elfogadta Brüsszel, ennek kapcsán a miniszter elmondta, hogy sikert könyvelhetünk el, Magyarország úttörő az uniós források felhasználásában. „A magyar terveket az Unió tagállamai közül negyedikként fogadta el a Bizottság – az előttünk lévő három ország összesen kilenc tervet nyújtott be, és a visegrádi országokat is magunk mögé utasítottuk” – mondta Bajnai. A közlekedés operatív program keretében az egyik prioritás a városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése, ebbe tartozik a budapesti 4-es metró finanszírozása is. Jelenleg a főváros dolgozik a projekt engedélyezési dokumentumon, ezt október végén kell a kormánynak benyújtania. Innentől Brüsszelen a sor, hogy 3-6 hónapon belül döntsön, hogy a 260 milliárd forintból – ez a költség 60 százaléka – mennyit lehet uniós pénzből fedezni.

Számos projekt állami társfinanszírozással valósul meg, az uniós források lehívásához elegendő pénz van az államkasszában – mondta Bajnai. Az önkormányzatoknak tíz illetve öt százalékos önrészt kell fizetniük. Ugyanakkor a szennyvíz, ivóvíz és hulladékkezelés projektekre 25 milliárd forintos hitelt vehetnek fel 5 évre a Magyar Fejlesztési Banktól, a kamat 80 százalékát az állam finanszírozza. A térségi együttműködési – azaz határokon átnyúló – projektek esetében is benyújtotta Magyarország elképzeléseit, döntés decemberben várható Brüsszelből a mintegy 100 milliárd forintos költségvetésű programokról.

A Schengeni Alapból vett vízágyúkkal kapcsolatosan Bajnai elmodta, hogy a határőrizethez szükséges helikopterek, hajók, hő- és lépésérzékelő kamerák mellett a különleges járművek kategórián belül 3 vízágyút rendeltek a rendvédelmi szervek a 2006. júniusában kiírt közbeszerzési pályázaton – a Bizottság nem vizsgálja az ügyet, erre jövő júniusban kerülhet sor leghamarabb.