Előkészítetlennek tartja, ezért elutasítja a Magyar Autóklub a dugódíj bevezetését a fővárosban. Amíg nem épül meg a körgyűrű, annak mentén pedig a mélygarázsok, P+R parkolók és az elővárosi vasútvonalak, nem várható el a Budapest vonzáskörében élőktől, hogy egy olyan díjat fizessenek, amelyért cserébe semmilyen szolgáltatást nem kapnak – áll a szervezet csütörtöki közleményében.

A fővárosnak átgondolt településfejlesztésre és forgalomszervezési koncepcióra van szüksége, a dugódíjjal kapcsolatban azonban semmilyen hatástanulmány nem ismert, és még csak szándék sem körvonalazódik arra, hogy a befolyt összeget a közlekedésfejlesztésre fordítsák – fogalmaz a közlemény.

A fővárosban egymást érik az irodaház-, lakópark- és bevásárló centrum beruházások, amelyek egyértelműen gépjármű forgalmat generálnak. Az úthálózatot azonban akkor sem fejlesztik, amikor az fizikailag megoldható lenne – hangsúlyozza a szervezet. Az Autóklub szerint a körgyűrű hiánya tereli rá az autósokat a belső kerületekre, ami nemcsak a frissen felújított utakat rongálja, de a környezetet is szennyezi. Egy élhető főváros érdekében egy szakszerűen kidolgozott, hatástanulmánnyal és reális pénzügyi tervvel kiegészített közlekedésfejlesztési programra van szükség, amely elsősorban fejlesztéssel és beruházásokkal oldja meg a forgalmi dugók és átutazók problémáját – közölte az Autóklub.