A legfrissebb hírek szerint november második felétől számíthatnak a BKV nagy adósai, hogy megkeresik a behajtó cégek. Öt évre visszamenőleg kérik majd tőlük a tartozásokat. A hátralévő időben még elengedik a fizetnivaló egyötödét. A közlekedési vállalat a behajtókra bízza, pénzbeszedés módját.

A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) legnagyobb adósa 2,4 millió forinttal tartozik a BKV-nak, őt öt év alatt 210 alkalommal kapták el az ellenőrök. Hatan pedig egymillió forint feletti pótdíjtartozást halmoztak fel. A pótdíjak alaphelyzetben öt évig behajthatók, de ha közben történik például ügyvédi megkeresés, akkor automatikusan meghosszabbodik ez az idő. Ennek alapján az elmúlt öt évben csaknem négymillió pótdíjas ügy halmozódott fel a BKV-nál. Ebből 1,2 millió esetben a bliccelő felmutatott valamilyen igazolványt, elvileg azonosítható, tőlük körülbelül 15 milliárd forintot kellene behajtani.

A közlekedési vállalat június elején jelentette be, hogy behajtással foglalkozó cégek segítségével szedik majd be a bliccelők tartozásait. Azóta több vállalkozás is jelentkezett, hamarosan közbeszerzési pályázatot írnak ki, az alapján választják ki, mely társaságokra bízzák a feladatot.

A behajtókra bízzák a módszert

Regőczi Miklós, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek azt mondta: várhatóan november 15-étől láthatnak munkához a behajtók, a módszert rájuk bízzák, így nem tudni, hogy előbb levélben keresik meg a visszaeső bliccelőket vagy rögtön személyesen, netán a munkahelyen – megszégyenítve így az érintettet.

Eddig is volt ügyvédi és végrehajtó kapcsolata a BKV-nak, de a ki nem fizetett bírságok nagysága miatt szükség van erre szakosodott cégek segítségére is.

Regőczi Miklós emlékeztetett, hogy húsz százalékot elengednek annak, aki önként rendezi több éves tartozását. A korábban bejelentett, de hivatalosan várhatóan október 15-én kezdődő akciót újságokban is meghirdetik és telefonos zöldszámon is lehet majd érdeklődni a kedvezményről. Elszórtan már most is jelentkeznek bliccelők, természetesen őket sem küldik el – tette hozzá.