Sokan vannak olyanok, akik ki vannak téve a családon belüli erőszaknak, s úgy érzik, hogy magukra maradtak, ezen szeretnénk változtatni – hangsúlyozta a szociális miniszter kedden (október 2.) Kaposváron, az “Állítsuk meg a nők elleni, családon belüli erőszakot!” címmel elindított országos kampánysorozat rendezvényén.

Az Európa Tanács 2006 végén indította el kampányát, amelyhez Magyarország is csatlakozott, s amelynek célja a köztudat formálása – közölte a szociális és munkaügyi miniszter, a kampánysorozatot támogató tárca vezetője, hozzátéve: ebben a tudatformálásban nagyon fontos a civil szervezetek, az önkormányzatok támogatása, részvétele, ugyanis a jogszabályok önmagukban nem jelentenek megoldást.

Azt mindenképpen szeretnék elérni, hogy azok a lányok, asszonyok, akik lelki vagy fizikai erőszaknak vannak kitéve a családon belül, “érezzék, hogy van segítség, hogy kapnak civil szervezettől segítséget, a hatóságoktól, hiszen mindenkinek van ebben dolga” – hangsúlyozta a magyarországi kampány céljáról szólva Lamperth Mónika.

Oláh Lajosné, a konferenciának helyet adó kaposvári önkormányzat alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy sokakat, a szakemberek adatai szerint Magyarországon hozzávetőleg egymillió embert érint a családon belüli erőszak.

Jó, hogy az erőszakmentesség napján ezzel a rendezvénnyel is ráirányíthatják a figyelmet egy olyan problémára, amelyet sokszor maguk az érintettek is igyekeznek elhallgatni – tette hozzá.

Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) munkatársa arról számolt be, hogy hazánkban a legutóbbi, még 1998-ban készült reprezentatív felmérés szerint minden ötödik nőnek legalább egyszer lesz életében egy olyan párkapcsolata, amelyben rendszeresen fizikai erőszak éri.

Az, hogy az utóbbi időben egyre többen fordulnak a hatóságokhoz, nem azt jelzi, hogy a helyzet lett súlyosabb, inkább azt mutatja, hogy a nők már fel merik vállalni, hogy segítséget kérjenek – mondta a bántalmazott nők képviseletét felvállaló egyesület munkatársa.

Tájékoztatása szerint az egyesületük minden este fogadja a családon belüli erőszaknak kitett nők telefonhívását, s minden nap öt-nyolc új hívó fél jelentkezik.