Sztrájkot hirdetett november 21-ére a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vasutasok a nyugdíjtörvény módosítása ellen tiltakoznak. A sztrájkkal a vasutas szakszervezet a LIGA által szeptember végén meghirdetett „országos nyomásgyakorló akciósorozat”-hoz csatlakozik.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének közleménye szerint a VDSZSZ Szolidaritás Országos Választmánya még a szerdai ülésén felhatalmazást adott a november 21-i sztrájk kihirdetésére. Egyben arról is határoztak, hogy csatlakoznak a szeptember végén a LIGA Szakszervezetek által meghirdetett „országos nyomásgyakorló akciósorozat”- hoz. Azt, hogy pontosan milyen sztrájkra készülnek a vasutasok, még nem tudni.

A vasutasok a nyugdíjtörvény módosítása miatt tiltakoznak. A tíz évvel ezelőtt meghozott törvény ebben az évben úgy módosult, hogy szigorúbb feltételeket szab a jövőben nyugdíjba vonulókra. Különösen a nyugdíj kiszámításának feltételrendszere rosszabbodik, a szakszervezet szerint ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2008 elején nyugdíjba vonulóktól a 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeget vonják el. Ezen felül a munkavállalóknak jelentős nyugdíjkorhatár emelésre is fel kell készülni – olvasható a közleményben.