Háromnapos látogatásra hazánkba érkezett az Európai Bíróság elnöke, Vasziliosz Szkurisz – tájékoztatta az MTI-t az európai főbírót meghívó magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Az Európai Bíróság elnökével érkezett 17 tagú delegációhoz hasonló szintű és létszámú képviselet még nem járt Magyarországon az unió legfőbb igazságszolgáltatási szervétől – mondta Lomnici Zoltán. Kiemelte: az Európai Bíróság elnöke az unió három legmagasabb tisztviselőjének egyike.

A 27 bírát és 8 főtanácsnokot tömörítő Európai Bíróságról elmondta, a testület jelentőségét emeli, hogy olyan döntéseket hoz, amelyek az unió több száz millió polgárát közvetlenül érinthetik. A magyarok vonatkozásában példaként említette az október 11-én hozott európai bírósági döntést az iparűzési adóról. Akkor a testület megállapította, hogy nem forgalmi jellegű adóról van szó, használata tehát összeegyeztethető az érintett uniós jogszabállyal, amely egyetlen áfajellegű adó kirovását teszi lehetővé a tagországoknak.

Lomnici Zoltán közölte: többek között az iparűzési adóval kapcsolatos bírósági eljárás is témája lesz a bírákból és főtanácsnokokból álló delegáció, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság tagjainak részvételével hétfőn megrendezendő konferenciának. A tanácskozás központjában a pénzügyi bíráskodás áll.

Az EB elnökének vezetésével Magyarországra érkező delegációt fogadja Sólyom László köztársasági elnök és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke is, de találkoznak Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel és Világosi Gáborral, az Országgyűlés alelnökével is.