A Nemzetbiztonsági Kabinet a szabálysértési és a gyülekezési törvény módosítását javasolja – mondta kedden Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

A két jogszabállyal összefüggésben korábban már felvetett javaslatokat tesznek az egyértelműbb szabályozás érdekében. Ilyen például, hogy a bejelentés nélküli, de békés tüntetést ne kelljen azonnal feloszlatnia a rendőrségnek, vagy el lehessen távolítani a tüntetés helyszínéről azt a személyt, aki maszkkal takarja el arcát.

Szilvásy György kitért arra, hogy egyelőre nincs információ várható atrocitásról november 4-ével kapcsolatban. Az állami rendezvényeket biztosító operatív törzset továbbra is Gál J. Zoltán vezeti, de emellett a testület mellett a rendőrség és a nemzetbiztonság szakembereiből álló törzs is működik. Szilvásy György az október 22–23-i, valamint az október 26-i budapesti utcai eseményekről szólva kifejtette: egy-kétszáz ember hajlamos az erőszakra, ünnepségek megzavarására, de nem kapnak támogatást sem közvetetten, sem közvetlenül politikai pártoktól. „Sok esetben változott a helyzet abban a tekintetben is, hogy a radikális, szélsőséges csoportok vezetőinek nagyon jelentős része ma már elhatárolja magát az erőszaktól“ – tette hozzá a miniszter.

A rendőrséget és a rendőrség fellépését értékelve Szilvásy György szólt arról, hogy egyetlen rendőr ellen sem érkezett panasz az október 22–23-i események után, az október 26-i budapesti rendzavarással kapcsolatban „állítólag van ilyen“.

A miniszter elmondta: a rendőrök 715 rendezvényt biztosítottak országszerte. Összesen 160 esetben indult szabálysértési vagy büntetőeljárás, ezek közül 25 esetben született büntető feljelentés, de jogerős ítéletek még nem voltak. A rendzavarások során 14 rendőr és 5 civil sérült meg. A rendőrség fellépése 300 millió forintos többletköltséggel járt, a rendőrségi eszközökben 4 millió forintos kár keletkezett.