A hét legfőbb eseménye a szlovén elnökség bemutatkozása az Európai Parlamentben. Az EP ez évi első plenáris ülésén szó lesz az illegális bevándorlók kiutasításáról, a reptéri illetékekről, a fogyasztói hitelekről, és elfogadhatják Őry Csaba jelentését az uniós szociális biztosítási rendszerekről. Az Európai Bizottság az új élelmiszerek ellenőrzéséről, engedélyezéséről és címkézéséről fogad el javaslattervezetet.

A Bizottság az új élelmiszerek ellenőrzéséről, engedélyezéséről és címkézéséről szeretne szabályozást bevezetni, amely olyan élelmiszereket érintene, amelyeket 1997 májusa óta az EU-ban nem használtak jelentős mértékben, például a transzgénikus vagy koleszterin-csökkentő ételek.

A szabályozás célja, hogy az élelmiszerbiztonság magas szinten tartása mellett ösztönözze az innovációt és a kereskedelmet az élelmiszeriparban. Az új engedélyezési rendszer átláthatóságát és hatékonyságát az Európai Élelmiszerbiztonsági Intézet ellenőrzi majd. A Bizottság a harmadik országokból importált hagyományos élelmiszerek esetében arányosabb ellenőrzési és engedélyezési eljárást vezetne be, amely figyelembe venné, hogy ha az élelmiszert más országokban már biztonsággal forgalmazzák.

Európai Parlament

A héten tartja ez évi első plenáris ülését az Európai Parlament, melynek fő eseménye a szlovén elnökség bemutatkozása.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök szerdán (2008. január 16.) tart beszédet az EP-képviselők előtt. Az elnökségi program kiemelt elemei a koszovói rendezés, a nyugat-balkáni országok integrációja, valamint energiaügyi kérdések. A szlovén elnökség várhatóan felhívja majd a Parlament figyelmét, hogy az EU új energiával kapcsolatos szabályozását még a 2009-es parlamenti választások és a Bizottság mandátumának lejárta előtt el kell fogadni.

Az EP hétfőn (2008. január 14.) többek között a határon átnyúló, veszteségekkel kapcsolatos adóeljárásokkal, a repülőtéri illetékekkel, valamint az üzemanyagokból származó üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével foglalkozik.

Kedden (2008. január 15.) délelőtt a munkások társadalombiztosítása lesz a téma (Wilmott- és Őry-jelentés), majd ünnepélyes ülésen felszólal Ahmad Badr Al-Din Hassoun szír nagymufti. Kedd délután a szabadság, biztonság, igazságosság térségéről vitáznak, napirenden lesznek az illegálisan az unióban tartózkodók visszatérésének közös normái és eljárásai, majd az európai gyermekjogi stratégiáról, valamint a felnőttkori tanulásról szóló jelentést vitatják meg a képviselők.

Kedden tárgyal a Parlament a kenyai helyzetről és Benazir Bhutto meggyilkolásáról is.

A képviselők második olvasatban döntenek (2008. január 16.) majd a fogyasztói hitelek harmonizálásáról szóló irányelvtervezetről, amelynek célja a határokon átnyúló hitelnyújtás megkönnyítése és a fogyasztói hitelek széttöredezett piacának megnyitása. A javaslat egységesítené a fogyasztóknak nyújtandó információkat, s így összehasonlíthatóbbá tenné a piacon elérhető hiteleket.

Szerdán (2008. január 16.) az iráni helyzet, a közösségi jog alkalmazásának ellenőrzése, az uniós romastratégia, majd az EU és a dél-kaukázusi, illetve a fekete-tengeri térség kapcsolatai szerepelnek a napirenden.