Az Európai Parlament rövid plenáris ülést tart Brüsszelben. A képviselők második olvasatban szavazhatják meg a postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló irányelvet.

A parlament várhatóan állásfoglalást szavaz meg az európai romastratégiáról. Az EP-képviselők Javier Solana külügyi főképviselővel vitatják meg az iráni helyzetet és az Európába telepítendő amerikai rakétaelhárító rendszer ügyét.

Az EP szerda délután 15 órai kezdettel tart plenáris vitát az Európai Bizottság képviselője és Javier Solana, kül- és biztonságpolitikai főképviselő részvételével. A két fő téma az iráni helyzet, valamint az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszere lesz.

A képviselők ezt követően vitatják meg második olvasatban a közösségi postai szolgáltatások belső piacának megvalósításáról szóló jogszabályt (Ferber-jelentés), melynek értelmében 2011-től, illetve az új tagállamok esetében 2013-tól kell megnyitni a verseny előtt ezt a szektort.

A parlament vitázik még az európai kutatási térségről (Guidoni), valamint az (Hall), csütörtök reggel pedig a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fejlődésének éves vitáját tartják. Ez után a tagállamok különleges intervenciós egységei közötti együttműködésről (França) lesz szó.

Az EP január 16-án, Strasbourgban tartott vitát az unió romastratégiájáról. Erről most állásfoglalást is elfogadnak a képviselők.

A szavazások csütörtökön, 11 órakor kezdődnek.