Visszaélnek erőfölényükkel a nagy élelmiszeráruház-láncok az EU-ban, mégpedig azért, hogy „tarthatatlan szintre csökkentsék” a beszállítóknak fizetendő összegeket, és tisztességtelen feltételeket szabhassanak számukra – véli az EP-képviselők többsége. A parlament a koncentráció hatásainak kivizsgálását kéri az Európai Bizottságtól.

Várhatóan a február 18-ai, hétfői ülésnapon hirdeti ki az EP elnöke azt az írásbeli nyilatkozatot, amely „az Európai Unióban működő nagy élelmiszer-áruházak hatalmi visszaéléseinek vizsgálatáról és jogorvoslásáról” szól.

A szöveget Hegyi Gyula (szocialista) és négy másik EP-képviselő, Caroline Lucas (zöldpárti, brit), Bernard Wojciechowaki (IND/DEM, lengyel), Harlem Désir (szocialsita, francia) és Hélène Flautre (zöldpárti, francia) terjesztette be. Mivel a 785 képviselő több mint fele, 439 aláírta a nyilatkozatot, az az EP hivatalos álláspontjának tekintendő.

Eszerint az EU-ban „a kiskereskedelmet mindinkább néhány élelmiszeráruház-lánc uralja”, amelyek „ellenőrzésük alatt tartják a gazdálkodók és más beszállítók egyetlen valódi hozzáférését az EU fogyasztóihoz”.

Tisztességtelen feltételek

A szövegben az áll, hogy „a nagy élelmiszer-áruházak azért élnek vissza vásárlóerejükkel, hogy az EU-n belüli és a tengerentúli szállítók számára kifizetett összegeket erőszakkal tarthatatlan szintre csökkentsék, és hogy tisztességtelen feltételeket szabjanak számukra”.

A képviselők úgy vélik, „a szállítókra nehezedő nyomás negatív továbbgyűrűző hatást gyakorol mind a foglalkoztatás minőségére, mind pedig a környezet védelmére”, és előfordulhat, hogy „a fogyasztóknak a termékválaszték, a kulturális örökség és a kiskereskedelmi árusítóhelyek csökkenésével kell számolniuk”.

Az EP ezért felszólítja az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságát, „vizsgálja ki az EU élelmiszeráruház-szektora koncentrációjának a kisvállalkozásokra, szállítókra, munkavállalókra és fogyasztókra gyakorolt hatását, különös figyelmet fordítva arra, hogy megvizsgáljon a vásárlóerővel való minden olyan visszaélést, amely ebből a koncentrációból ered”.

A parlament emellett „felkéri a Bizottságot, hogy javasoljon megfelelő intézkedéseket és hozzon rendeletet a fogyasztók, dolgozók és termelők védelmére a vizsgálat során megállapított minden erőfölénnyel való visszaéléssel és negatív hatással szemben”.