Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kerül Toller László, fellebbezés hiányában ugyanis csütörtökön jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság erre irányuló korábbi, elsőfokú határozata – közölte a Baranya Megyei Bíróság szóvivője.

Hajdú István bíró elmondta: a politikust képviselő ügygondnok jelezte a bíróságnak, hogy határidőig nem fellebbezett a három héttel ezelőtti döntés ellen. A törvény értelmében Toller László pénteken elveszíti választójogát, és ezzel együtt parlamenti mandátumát. Ez azt jelenti, hogy Baranya 3. számú országgyűlési választókörzetében négy hónapon belül időközi választást kell kiírni.

Rodek Margit ügygondnok úgy fogalmazott, hogy azért nem élt a fellebbezés jogával, mert “meggyőző volt a politikus állapotáról készült szakértői vélemény és a bírósági határozat indoklása”.

Toller László cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezéséről január 21-én, zárt tárgyalást követően határozott a szigetvári bíróság. Lotz Zsuzsanna bíró főként a politikus állapotáról készült orvosszakértői vélemény alapján hozta meg döntését, melyet azzal indokolt, hogy Toller László a balesetben olyan súlyos agyi károsodást szenvedett, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan és teljes mértékben hiányzik.

A bíró megjegyezte: a képviselő az agytörzsi és agyféltekei sérülései miatt a balesete óta kómában van, tudata nem tért vissza, környezetével kommunikálni nem tud.

A felperes szekszárdi gyámhivatal képviselője akkor lemondott, az ügygondnok azonban nem mondott le fellebbezési jogáról, így az ítélet nem emelkedhetett jogerőre.

Toller László cselekvőképtelenné nyilvánítását 2007 novemberében egy névtelen levélíró kérte a pécsi gyámhivataltól. Mivel az önkormányzat elfogultságot jelentett be, a közigazgatási hivatal a szekszárdi gyámhivatalt jelölte ki az eljárás lefolytatására, amely a képviselő állapotáról kért orvos szakértői vélemény alapján tavaly ősszel fordult bírósághoz.

A cselekvőképtelenség megállapítását a politikus családja is kezdeményezhette volna, de felesége, Toller Tünde egy korábbi interjúban az ezt firtató kérdésre azt mondta: neki “esze ágában sem volt” ezt tenni. “Nem viselném el, hogy csak egy testként tartsák nyilván, amíg itt van közöttünk. Ő a gyermekem édesapja, és továbbra is töretlenül bízom a felépülésében” – közölte.

A képviselő 2008 elejétől már nem kap tiszteletdíjat, miután felesége nem írta alá helyette a vagyonnyilatkozatát.

Toller László és szolgálati gépkocsijának vezetője 2006. június 19-én Dombóvár közelében szenvedett balesetet, amikor egy szemből érkező, két teherautót előző személygépkocsival való ütközést próbálták elkerülni. A sofőr később a kórházban belehalt sérüléseibe, a politikus pedig tartós egészségkárosodást szenvedett.