Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keddi ülésén úgy határozott, hogy megvárja Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke által, saját maga ellen kezdeményezett etikai eljárás végét és csak azt követően dönt Horváth György ügyében – erről a testület ülése után az OIT szóvivője beszélt.

Ujkéry Csaba tájékoztatása szerint az etikai eljárást a Magyar Bírói Egyesület etikai tanácsa folytatja le, információi szerint a közeljövőben.

Horváth György korábban úgy nyilatkozott, hogy nem politikai, hanem alkotmányossági kérdésben fejtette ki véleményét az egyik országos napilapnak. Az újságnak a bírósági vezető arról beszélt, hogy nem tartja helyénvalónak a kormányfő arra irányuló felhívását, hogy az állami szervek – cégek és hivatalok – ne fizessenek elő az egyik ellenzéki napilapra, mert ez szerinte támadás a sajtószabadság ellen. Általános törvényi szabály, hogy a bíró nem politizálhat, ám a politika felett áll az alkotmányosság, márpedig a sajtószabadság alkotmányos jog és alkotmányossági kérdés – fejtette ki véleményét a kérdésről Horváth György. Közölte: tehát az alkotmányról, az alkotmányos jogokról való szólást ne keverjék a politikával.

Az OIT korábbi ülésén Draskovics Tibor, az igazságügyi tárca vezetője vetette fel, hogy a testület foglalkozzon a Veszprém Megyei Bíróság elnökének a Magyar Hírlapban tett nyilatkozatával.