A falubuszok utáni adó fizetésének bojkottjára hívta fel az önkormányzatokat Csörsz Klára, a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség társelnöke – írta pénteki számában a Kisalföld.

Február 1-jétől a vonatkozó rendelkezés szerint cégautóadót kell fizetni minden önkormányzati jármű után. A törvény a polgárőrautókra és a falubuszokra is vonatkozik.

A lapnak nyilatkozó Győr-Moson-Sopron megyei községvezetők szerint a csökkentett állami normatíva miatt egyébként is rosszabb helyzetben lévő önkormányzatok költségvetését évente 180 ezer forinttal terheli “az újabb sarc”.

Kenesei Ferenc bodonhelyi polgármester közölte: a falu- és iskolabuszok, illetve a polgárőrautók a köz érdekét szolgálják, nem termelnek hasznot, ezért igazságtalan a megadóztatásuk. Szabóné Szűcs Ildikó, Markotabödöge polgármestere nem érti, miért kellene “büntetni” az újabb befizetési kötelezettséggel az önkormányzatot, amikor a falubusz elsősorban a gyerekek és az idősek miatt szükséges.

Csörsz Klára, a falugondnoki szövetség társelnöke kiemelte, hogy térítésmentes szociális alapszolgáltatást végeznek, kötelező feladatokat látnak el. Szerinte a falugondnoki buszokra is ki kellene terjeszteni a mentességet, mivel a szociális törvény kimondja, hogy a falugondnoki szolgáltatásért egy forintot sem fogadhatnak el. Hangsúlyozta: precedens értékű lehet az első, fizetésre felszólított önkormányzat pere.