Az a bizonyos állatorvosi ló – amelyen minden betegség megtalálható – juthatott az APEH dél-alföldi ellenőreinek eszébe, amikor egy szarvasmarha-forgalmazással foglalkozó társaságnál tartottak utólagos bevallásvizsgálatot. A cég ugyanis engedéllyel nem rendelkező vállalkozásoktól vásárolt fel állatokat, majd azokat szabálytalanul értékesítette. Az ellenőrzés 65 millió forint adókülönbözetet tárt fel.

A beszerzések hitelességének ellenőrzésekor a revízió feltárta, hogy az eladó cégek nem szerepelnek a Bács-Kiskun Megyei Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság nyilvántartásaiban, ezért élő állatot sem forgalmazhattak volna.

Két cégnél semmilyen könyvelés nem volt, a harmadiknál viszont a dokumentumok szerint nem szarvasmarhát, hanem sertést vásároltak fel majd marhaként adták el. A három vállalkozás egyébként állatok tartására alkalmas telephellyel sem rendelkezett. Az egyik ügyvezető a vizsgált időszakban börtönbüntetését töltötte, míg a másik cégvezető azt mondta, hogy számlákat ugyan látott, de hogy mi is történt valójában, arról nem tud nyilatkozni.

A revízió ellenőrizte a társaság értékesítéseit is és megállapította, hogy a felvásárolt szarvasmarhákat egy egyéni vállalkozónak adták el. A nála tartott vizsgálat azt derítette ki, hogy az adásvételben szereplő marhák egy részét már korábban levágták, így azok már csak papíron léteztek. A meg nem semmisített marhalevelekre az állami támogatás és az áfa visszaigénylése miatt volt szükség.

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Hivatalánál.