Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 5-én (kedden) 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a hozzátartozók közötti er szak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányosságával kapcsolatos határozatát.

Sólyom László köztársasági elnök 2009. január 5-én küldte meg véleményezésre a törvényt az Alkotmánybírósághoz. A jogszabály alapján a rendőrség, illetve a polgári bíróság kitilthatja a hozzátartozóival szemben erőszakot alkalmazó személyeket a közösen használt ingatlanból. Az államfő indítványa szerint a törvény nagyon tágan határozza meg a hozzátartozó és az erőszak fogalmát is. A köztársasági elnök álláspontja szerint a törvénynek ezek a szakaszai részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását.

Az Alkotmánybíróság március végén kezdte tárgyalni a határozattervezetet, és azt áprilisban kétszer is napirendjére tűzte.