A privatizációs törvényben rögzítenék a szocialisták, hogy a Mol egyetlen, állami tulajdonban lévő elsőbbségi részvénye tartósan maradjon az állam kezében. Az erről szóló törvénymódosítást az MSZP-frakció tagjai be is nyújtották az Országgyűlésnek.

Kovács Tibor, a javaslat egyik aláírója kedden elmondta: a privatizációs törvény mellékletében rögzítenék, hogy tartósan állam tulajdonban marad a Mol Nyrt. egyetlen, az állam tulajdonában lévő, elsőbbségi részvénye.

Emellett az állami vagyonról szóló törvény mellékletében felsorolt tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő társaságok köre kibővül a Richter Gedeon Nyrt.-vel is.

A frakcióvezető-helyettes hozzátette: a jelenlegi gazdasági helyzetben e cégben is meg kell tartani a 25 plusz egy százalékos többséget, nem indokolt a privatizációs törvényben előírt kötelező értékesítés.

A törvénymódosítás a privatizációs törvényből kivenné a korábban előírt, kisebbségi állami tulajdonok kötelező értékesítésére vonatkozó előírást is. Kovács Tibor szerint a gazdasági válság időszakában ezt a kötelezettséget sem indokolt fenntartani.

A javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályozás a piaci működéssel szemben kifejezett ok megjelölése nélkül korlátozza az állami gazdasági szerepvállalását akkor, amikor – az egy-egy törvényi kivételtől eltekintve – csak olyan gazdálkodó szervezetekben történő részvételt engedélyez, ahol a szavazatok több mint ötven százalékával rendelkezik.

Az államnak a gazdasági élet területén történő szerepvállalása azonban a közvetlen közfeladat ellátási körön kívül indokolatlanul korlátozott, és akadályát képezheti annak – különösen most, a gazdasági válság idején -, hogy az egyes társaságokban szerzett, akár kisebbségi részesedéssel, tőkejuttatással a gazdasági folyamatokat élénkítse.