Az országnak az az érdeke, hogy a közel négyezer rendőr, aki már nyugdíjba mehetne, inkább maradjon a testületnél; ezt szolgálja a hosszú, legalább 25 éves szolgálati viszonnyal rendelkező rendőrök számára megállapított “hűségpénz” – mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI-nek kedden, miután aláírta az ezt biztosító miniszteri rendeletet.

Draskovics Tibor elmondta: az érdekeltek által “hűségpénznek” nevezett juttatást – havi 50 ezer forintot – azok a rendőrök kaphatják meg, akik 25 év szolgálati viszony után vállalják, hogy további 5 évet, 30 év szolgálati viszony után pedig további 3 évet szolgálnak.

Mint hozzátette, a mai válságos időkben, amikor mindenhol takarékoskodni, a jövedelmeket nem egyszer megkurtítani kell, azért tesznek ilyen lépést, mert nagy szükség van annak a körülbelül négyezer rendőrnek a tudására és tapasztalatára, aki már összegyűjtött annyi szolgálati időt, hogy el tudna menni nyugdíjba.

A miniszter kiemelte: az egész országnak az az érdeke, hogy ezek a rendőrök minél tovább maradjanak szolgálatban. A tárca a “hűségpénzzel” szeretné kiegyenlíteni a fizetés és a nyugdíj közötti különbséget, hogy a kedvezőbb anyagi feltételek miatt ne menjenek a rendőrök nyugdíjba.

Mint mondta, más rendészeti szervek dolgozói azért nem kapnak ilyen juttatást, mert ma “a közbiztonság megerősítése a legfontosabb kérdés a rendészet területén”.

“Az elmúlt hónapok eseményei jól bizonyították: az ország erőteljesebb rendőri jelenlétet, a közbiztonság hatásosabb védelmét és megerősítését várja el tőlünk. Ebben pedig éppen azoknak a tapasztalt rendőröknek lehet nagy szerepe, akik ezt a juttatást kaphatják” – közölte Draskovics Tibor.

A miniszter aláhúzta: a “hűségpénz” nem feltétel nélküli béremelés, hanem megállapodás a rendőrség és az érintettek között, önkéntes alapon. Ha a plusz három, illetve öt év a rendőr saját kezdeményezésére a vállalt időn belül megszűnik, akkor a rendőrnek vissza kell fizetnie a támogatás egészét, ami öt év alatt hárommillió forint.

Mint mondta, aki ezt vállalja, az számíthat arra, hogy a következő három, illetve öt évben biztos kenyere lesz, ráadásul a mai jövedelméhez képest mintegy 25-30 százalékkal nagyobb lesz a jövedelme.
“Úgy gondolom, ez tisztességes ajánlat” – jelentette ki Draskovics Tibor, és megjegyezte: bízik abban, hogy minél többen élnek a lehetőséggel.