Az Országgyűlés jövő héten kezdi tárgyalni a 2010-es adótörvényeket és a vagyonadóról szóló előterjesztést – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a házbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokat és a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot kedden hatórás időkeretben, együttes általános vita keretében tárgyalják a képviselők – közölte a házelnök.

Hozzátette: a házbizottság ülésén az MSZP és az SZDSZ támogatta, hogy a két előterjesztést együttesen vitassa meg a Ház, de az ellenzéki frakciók nem értettek ezzel egyet.

Bejelentette azt is, hogy az Országgyűlés június 15-én szavaz a köztársasági elnök által a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka Andrásról.

Szili Katalin közölte, jövő héten titkos szavazáson jegyzőt is választanak: az MSZP péntek délig tesz javaslatot arra, ki legyen a jelölt. Ezzel a volt MDF-frakció utolsó parlamenti tisztségviselőinek helyére választanak tagokat. A frakciók májusban állapodtak meg arról, hogy módosítják a 2006-os politikai megállapodást: ez alapján az MSZP kapja az országgyűlési jegyzői posztot.

A politikus azt mondta, a Fidesz tíz előterjesztéssel javasolta kiegészíteni a napirendet, a többi frakció is kérte még egy-egy javaslat napirendre vételét, de ezekről nem volt egyetértés, ezért elnöki jogkörben tesz javaslatot a jövő heti ülés napirendjére.

Közölte, a házbizottság ülésén egyeztettek arról is, hogy a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testülete (TTT) és felügyelőbizottsága tagjaira június 10-én indítja el a jelölési eljárást, így lehetővé válik, hogy még a rendkívüli ülésszakon megválasszák a tagokat. Kitért arra, hogy a két testület tagjainak mandátuma július 17-én jár le.

Szili Katalin elmondta, a kormány arról tájékoztatta, hogy június 10-ig kezdeményezni fogja nála az Országgyűlés rendkívüli ülésszakát. A tavaszi ülésszak utolsó napja június 15-e, a rendkívüli ülésszak pedig június 29-ig tart majd.

Az előzetes napirend szerint a parlament kedden vitatja meg a szocialisták által benyújtott, az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítást. A Göndör István által benyújtott javaslat szerint az országgyűlési képviselők a magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben, a költségtérítésük pedig megszűnne.

Az előterjesztés összefüggésben van azzal, hogy ebben a kérdésben az Országgyűlés Seres Mária magánszemély kezdeményezésére népszavazást rendelt el áprilisban. A referendumot elrendelő határozat jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van.