Másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa hétfőn azt a volt somogyi határrendészt, aki a múlt év decemberében járőrözés közben véletlenül meglőtte a társát.

A 42 éves elsőrendű vádlottat szolgálatban elkövetett kötelességszegésben, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélésben és felbujtóként bűnpártolásban találta bűnösnek a bíróság.

A 31 éves másodrendű vádlottat – a meglőtt járőrt – a bíróság kötelességszegés és bűnpártolás miatt – ugyancsak bűnösnek mondta ki, és nem jogerősen – 10 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak és védőik, valamint az ügyész háromnapi gondolkodást kért.

A két főtörzsőrmester először azt vallotta, hogy egy ismeretlen személy, vélhetően orvvadász lőtt rájuk, később azonban kiderült, hogy az egyik határrendész véletlenül adott le egy lövést, ami a társát a könyökén találta el.

A súlyos sérülést egy, a rendőrségnél nem rendszeresített sportpisztoly okozta, amihez a házkutatás során lőszereket is találtak a rendőrök.

A fegyvert elsütő vádlott a nem létező orvvadászról szóló történetet – a vallomása alapján – azért találta ki, mert tartott a következményektől. Társa azért fogadta el a kitalált meséről szóló javaslatot, mert mielőbb kórházba akart kerülni, ám másnap a parancsnokának bevallotta, hogy nyulakra akartak vadászni.