A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének jelölt Baka András megválasztásáról dönt mai ülésén az Országgyűlés, amely várhatóan elfogadja a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatot.

Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját Sólyom László már 2008 májusában jelölte erre a posztra, akkor azonban a jelölt nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Sólyom László ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem kapta meg a szükséges támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén, mivel a szervezet korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában lejárt a mandátuma.

Várhatóan döntenek a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról. A legfontosabb szabályok között van az, hogy az önkormányzatok elővásárlási jogot kapnak a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe. A dolgozó, de anyagilag megrendült adós is kaphat átmeneti könnyítést a törlesztésre.