Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával – tudta meg a Magyar Televízió Híradója.

“2010. január elseje után akiknek műszakit kell csináltatniuk az autójukon, már nem kell majd külön zöldkártyáshoz is elmenniük, hanem egy lépésben, egyszerre tudnak mindent elkészíttetni az autójukhoz” – mondta Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese a közszolgálati televízió csütörtök esti hírműsorának. A Híradó számításai szerint így olcsóbb is lesz, ugyanis az autósoknak most a műszaki vizsgáért és a zöldkártyáért együtt körülbelül húszezer forintot kell fizetniük, januártól a közös vizsga azonban nagyjából 17 ezer forintba kerül majd.