A közmédiumnak kedvező elsőfokú ítélet ellenére tovább viszi a médiahatóság az MR2-Petőfi rádió ügyét – derült ki médiahatósági forrásból kedden. A per tárgya, hogy közszolgálati-e a Magyar Rádió fiatalokat megcélzó adójának működése.

A médiahatósági forrás közlése szerint automatikusan fellebbeznek, hacsak – az ügyet eleve vesztettnek látva – az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem hoz ezzel ellentétes döntést; ilyen határozat azonban mindeddig nem született.

“Sajnálom, hogy ORTT presztízskérdést csinál a fellebbezésből, pedig az elsőfokú bíróság ítélete több mint egyértelmű” – kommentálta az értesülést kedden Such György, a Magyar Rádió Zrt. elnöke, aki az elsőfokú döntés kihirdetése után “a józan ész és a jogszabályok győzelmeként” értékelte az ítéletet.

A Fővárosi Bíróság június 17-én meghozott elsőfokú ítéletében hatályon kívül helyezte azt a médiahatósági határozatot, amely – egy 2007 szeptemberi nap műsorainak vizsgálata alapján – azt állapította meg: nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek a Magyar Rádió MR2-Petőfi adójának műsorszolgáltatása. A médiahatóság tavaly január végi döntését támadta meg a Magyar Rádió, az ORTT határozata szerint ugyanis 2007. szeptember 21-i működésével az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését, amelyet a médiatörvény megkövetel a közmédiumoktól. A közrádió vezetése arra hivatkozva kérte a határozat megsemmisítését, hogy a közrádió összes, bárki által fogható csatornája együttesen felel meg ezeknek a kritériumoknak, márpedig a jogszabály az intézményektől, nem pedig azok egyes adóitól várja el a megfelelést a sokszínűség követelményének. A menedzsment emellett végrehajthatatlannak tartja az ORTT határozatát, mivel az nem jelöli meg, mit és mikortól kellene tennie a rádiónak.

Az MR tavalyelőtt nyár óta új műsorstruktúrával jelentkező – és sajtóhírek szerint ezzel jelentős hallgatottságnövekedést elérő – Petőfi adója ellen már 2007 őszén kritikákat fogalmaztak meg az ORTT egyes tagjai, mondván, az adó csak a huszonéves és harmincas korosztálynak szól. A médiahatóság tavaly január 30-án elfogadott határozata kimondta: “a műsorszolgáltató nem tesz eleget a médiatörvényben a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt alapelvi követelményeknek”, mivel “nem biztosítja a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, nem gondoskodik a műsorszámok változatosságával a hallgatók széles köre érdeklődésének színvonalas kielégítéséről”.