Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyári, balatoni akciójában, a hétvégén – péntektől vasárnapig – 3 nap alatt 78 revizor ellenőrizte a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az áruk eredetét, az adózási szabályok betartását.

A Kánikula II. több hatósági nyári akcióhoz illeszkedő „Pelso 2009.” névre keresztelt APEH „razziában” 626 ellenőrzést végeztek a több megyéből érkezett revizorok. A Balaton mindkét partját körbe járó adóellenőrök munkája nyomán 27 millió forint bírság várható.

A vizsgálatok 50 %-a a nyugta- és számlaadás kötelezettségének teljesítésére irányult. Az APEH tapasztalatai szerint fokozatos javulás mutatkozik ezen a téren, de a nyári szezonban, a nagy turistaforgalom idején még mindig sokan „megfeledkeznek” erről a főszabályról, s próbálnak így adómentes plusz jövedelemre szert tenni. A 320 ellenőrzés közül 75 zárult megállapítással, 60 esetben egyáltalán nem kaptak nyugtát a revizorok, ami az állandó adóhatósági jelenlétnek köszönhetően már csak 18 %-os „bukási” arányt jelent. 2008-ban a számla és nyugtaadás ellenőrzésekor ugyanis még 32 % volt ez az arány, míg 2007-ben sokkal rosszabb volt a helyzet, az ellenőrzött kereskedők 52,7 %-a akadt fenn a rostán, mert nem adott nyugtát vagy számlát.

A balatoni akcióban lefolytatott revíziók 40 %-a a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrizte. A korábbi évek gyakorlatához képest idén sokkal több vizsgálatot irányított az APEH a munkavállalók szabályos foglalkoztatására. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy „megéri” fokozottan figyelni a foglalkoztatásra, mert kevesebb megállapítást kellett tenni szabálytalanság miatt, mint korábban kevesebb ellenőrzés mellett. A feketegazdaság kifehérítéséért meghirdetett több hatósági ellenőrzéssorozatok egyik jelentős eredménye tehát itt mutatkozik meg, azaz abban, hogy egyre kevesebben próbálnak feketén dolgoztatni alkalmi munkavállalókat. A 233 ellenőrzés közül 35 munkáltatónál 44 -en akadtak fenn.

A javuló tendencia ellenére az éjszakai ellenőrzéseknél még mindig találkoztak a revizorok azzal a klasszikus trükkel, amit a híradásokból már a közvélemény is igen jól ismer. Az egyik éjszakai szórakozóhely ellenőrzésekor az alkalmi munkavállalói kiskönyvek kikérése után derült ki, hogy két munkavállaló kiskönyvét is hőre eltűnő tintával töltötték ki. A szórakozóhely tulajdonosa és az alkalmi munkások is számíthatnak bírságra.

Különös kifogással éltek egy kültéri vendéglátóhely pult mögött álló alkalmazottai is a foglalkoztatásuk ellenőrzésekor; ők ugyanis azt mondták a revizoroknak: rosszul látta az ellenőr, csupán a sátrat tartották, mert nagy volt a szél, ők nem szolgáltak ki.

Vélhetőleg a Pelso 2009. akció egyik legdrágább dinnyéjét adta el az a zöldségárus, akit a fonyódi piacon ellenőriztek próbavásárlással a revizorok. A platós kocsiról árusító zöldséges úgy gondolta – jóllehet az APEH-esek jelenléte igen hamar elterjedt a piacosok körében – neki nem kötelező nyugtát kiállítani a dinnyéi után. A kereskedő valamivel később Balatonbogláron is „belesétált” saját csapdájába, mert nem tanulva a fonyódi tapasztalatból Balatonbogláron is tisztán zsebre dolgozva adta a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsét, a dinnyét. Szabályszegését 250 ezer forintot meghaladó bírsággal is „jutalmazhatja”az APEH.

Ugyancsak bírságra számíthat az a vendéglős is, aki szerint szinte minden betérő vendége az ismerőse, és így fordulhatott elő az, hogy az APEH-revizorok ottjártakor, késő délután, telt házas üzemmód mellett mindössze 4 darab pénztárgépbe beütött nyugtát tudott felmutatni.

A forgalmazott áruk eredetét 73 adózónál ellenőrizték a revizorok, amelynek eredménye később véglegesül, mivel a jogszabály 3 napot ad a bizonylatok utólagos bemutatására.

A revizorok mostani akciójukban az ellenőrzéseknél kiemelt figyelmet fordítottak a kereskedelmi egységekben üzemeltett tévékészülékekre is. Ahol tévét találtak ott később ellenőrzik, hogy a „tulajdonosok”, vállalkozók eleget tettek-e bejelentési kötelezettségüknek.

A hétvégén lezajlott ellenőrzés pozitív tapasztalata, hogy egyetlen esetben sem volt szükség rendőri segítségre, intézkedésre a revízióknál, mert aki hibázott és megbukott, az vállalta a jegyzőkönyvvel és az ellenőrzés megállapításával járó következményeket.